Koronavírus - Franciaország is támogatja az oltóanyagok szabadalmainak feloldását

Koronavírus, 2021.05.06

Emmanuel Macron francia államfő csütörtökön jelezte, hogy ő is támogatja a koronavírus-elleni oltóanyagok szabadalmának feloldását.

"Természetesen meg kell teremtenünk, hogy ez az oltás köztulajdonná váljon" - mondta a kérdésben eddig visszafogott francia elnök az újonnan megnyílt első nagy párizsi oltócsarnokban tett látogatásán. Kiemelte, hogy rövid távon ugyanakkor a meglévő adagok adományozása, és a legszegényebb országokkal partneri viszonyban történő oltóanyaggyártás élvez elsőbbséget.

A francia elnök április 23-án még ellenezte a vakcinák szellemi tulajdonának feloldását arra hivatkozva, hogy nem ez a kérdés, hanem inkább a technológiák átadása a fontos.

"Én egyszerűen csak azt mondtam, és ez a realitás, hogy jelenleg az oltáshoz való hozzáférés jelent gondot" - fogalmazott Emmanuel Macron azok után, hogy az Európai Unió és a német kormány is jelezte, kész tárgyalni az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) okozta betegség (Covid-19) ellen védő vakcinák iparjogvédelmének ideiglenes felfüggesztéséről, ha ez valóban elősegíti a világjárvány mielőbbi megállítását.

"Át lehet adni a szellemi tulajdont az afrikai gyógyszergyártóknak, de egyszerűen nincs gyártósoruk a hírvivő RNS-alapúak (mRNS) (a Pfizer és a Moderna) gyártására. A kérdés a technológia és a tudás átadása azért, hogy legyenek üzemek, amelyek tudják gyártani a hírvivőket Afrikában, ez a kulcskérdés" - mondta a francia elnök.

"Ha létezett is oltási nacionalizmus, akkor sem lehet azt Európa felöl nézni: mi voltunk az elsők, akik segítettük szövetségeseinket, partnereinket, és arról döntöttünk, hogy átadunk dózisokat a legszegényebb országoknak" - hívta fel a figyelmet Emmanuel Macron.

A francia elnök szerint "Európa a legnagyvonalúbb kontinens a világon. Mi, az itt gyártott dózisokból 65 milliót megtartottunk és 45 milliót exportáltunk".

"Jelenleg a többi dózisból, például a britek vagy az amerikaiak által gyártottakból, egyetlen egy adagot sem exportálnak" - hangsúlyozta Emmanuel Macron.

Az ellenzéki baloldal, amely a kezdetektől követeli a koronavírus-elleni oltóanyagok szabadalmának feloldását, álszentséggel vádolta meg az ettől eddig ódzkodó államfőt.

"Biden beszél és az európaiak tapsolnak. Azok után, hogy az oltóanyagok szabadalmainak feloldása ellen szavazott az Egészségügyi Világszervezetben! Hé, Macron! Vigyázat! - írta a Twitteren a radikális baloldal vezetője, Jean-Luc Mélenchon.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!