Koronavírus - Gulyás: a kormány kampányt indít az oltásra jelentkezés ösztönzésére (1. rész)

Koronavírus, 2021.01.14

A magyar kormány egyértelműen oltáspárti, és kampányt is indít annak érdekében, hogy minél előbb, minél többen jelentkezzenek a koronavírus elleni vakcinára - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön, online közvetített sajtótájékoztatón.

Gulyás Gergely hangsúlyozta, az oltás önkéntes, és a kormány a jövőben sem teszi kötelezővé azt, ugyanakkor mindenkit arra biztat, hogy regisztráljon, illetve, aki kapott, küldje vissza a nyugdíjasoknak kiküldött papírívet.

Kiemelte, az ország képes arra, hogy egy nap alatt több mint félmillió embert oltson be, ha elegendő vakcina áll rendelkezésre. Ez azt jelenti, ha lenne elég oltóanyag, akkor két héten belül végezni lehetne az oltással - tette hozzá a miniszter.

A Miniszterelnökség vezetője megjegyezte, a miniszterelnököt is beleértve nem tud olyan kormánytagról, aki ne akarná beoltatni magát, amikor sor kerül rá.

A miniszter felelőtlenségnek nevezte az oltásellenes kampányt, amely szerinte több baloldali politikustól is látható volt. Magyarország akkor lesz túl a válságon, ha sikerül jelentősen előre lépnie az oltásszámban - jelentette ki.

A kormány minden lehetőséget kihasználva azon dolgozik, hogy legyen koronavírus elleni vakcina Magyarországon, és jó esély van arra, hogy Kínából is szerez oltóanyagot - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

A vakcinabeszerzésekről Gulyás Gergely azt mondta: az EU-s oltóanyag-szállítás lassú, 100 ezer alatt van az unión keresztül Magyarországra érkező heti mennyiség, amivel körülbelül 30 hétig tartana a veszélyeztetett 3 millió embernek a beoltása.

A kormány ennél gyorsabban akarja maga mögött hagyni a lezárások korszakát, ehhez viszont máshonnan is kell vakcinát beszerezni - hangsúlyozta.

A kínai beszerzés lehetőségéről a miniszter elmondta: a Sinopharmmal gyakorlatilag meg is állapodtak, az első adag szállításának - amely akár egymillió is lehet - az időpontja csak a magyar gyógyszerészeti hatósági engedélyezés gyorsaságától függ.

Az EU-ból eddig 129 860 ember beoltására elegendő oltóanyag érkezett Magyarországra, és 96 100 embert oltottak be - tájékoztatott, majd hozzátette, az EU-n keresztül eddig 19,7 millió adag oltóanyagot kötött le Magyarország.

Megjegyezte, az EU-ból kilépett Egyesült Királyságban, továbbá Izraelben és Kínában is eredményesebben tudtak gondoskodni az oltóanyaggyártásról, illetve -beszerzésről, mint azt az unió tette.

Gulyás Gergely arról is beszélt, továbbra is a következetes magyar járványügyi intézkedések betartása a garanciája annak, hogy a koronavírus-járvány második hulláma lefelé tartson. Fontosnak nevezte, hogy a szabályok meghozatalát nemzeti konzultáció előzte meg.

Hangsúlyozta, a korlátozó intézkedések hatására ugyan Magyarország túl van a második hullám csúcsán, visszaszorulóban van a járvány, csökken a fertőzöttek és az elhunytak száma, ám ez nem európai jelenség, így a vírus behozatalának, terjedésének veszélye továbbra is fennáll.

A korlátozások enyhítésére két lehetőség van: vagy a járványgörbének kell továbbra is lefelé tartania - de a jelenleginél lényegesen kevesebbnek kellene lennie az aktív megbetegedésnek -, vagy az átoltottságot kell olyan mértékűre növelni, amely garantálja, hogy a legveszélyeztetettebbek már nem kaphatják el a betegséget - közölte a Miniszterelnökség vezetője.

A halálozási adatokról azt mondta: a kormányzati adatközlés pontos volt, tavaly az egy évvel korábbi halálozási számhoz képest mintegy kilencezerrel hunytak el többen, ők azok, akik koronavírus-megbetegedés következtében veszítették életüket.

A miniszter kiemelte, hogy Európában Magyarország a legjobban teljesítő országok között van a munkahelyvédelem területén, decemberben négyezerrel többen dolgoztak, mint 2019 decemberében, ami azt mutatja, hogy a kormány gazdasági intézkedései beváltották a hozzájuk fűzött reményeket.

Gulyás Gergely beszámolt arról is, az első adatok szerint továbbra is nagyon sokan élnek a hitelmoratóriummal, amely 2,6 millió családnak biztosít jogosultságot a hiteltörlesztési kötelezettség felfüggesztésére. Ezzel a lehetőséggel mintegy másfél millióan élnek, ami azt jelenti, hogy mintegy 3600 milliárd forintos hitelállomány esik a moratórium alá - mondta.

Közölte továbbá, hogy a jogosult vállalkozások 48,5 százaléka, 48 ezer társaság él a hiteltörlesztési moratóriummal, ami 4300 milliárd forintos hitelállományt érint.

A Miniszterelnökség vezetője emlékeztetett, a kormány a leginkább érintett ágazatokban - a járulékokat is figyelembe véve - a bérköltségek mintegy kétharmadát vállalja át. A vendéglátásban, a szálláshely-szolgáltatásban, valamint a sporttal, szórakoztatással és szabadidő-szolgáltatással foglalkozó cégek közül összesen 10 657-en igényelték ezt a támogatást, ami a teljes szektor dolgozóinak 69 százalékát jelenti.

Gulyás Gergely elmondta, a lakásfelújításoknál új korszakot lehet nyitni azzal, hogy az állam a gyermekes családoknak - 6 millió forint kiadásig - kifizeti a munkák felének költségét.

(folyt.)
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!