Koronavírus - Gulyás: február 15-étől oltási igazolvánnyá alakul a védettségi igazolvány; rövidül a karantén ideje (2. rész)

Koronavírus, 2022.01.13

    A szerdán bejelentett élelmiszerárstopról Gulyás Gergely azt mondta: remélhetőleg ez a kormánydöntés nagy könnyebbséget jelent azoknak, akiknek az alapvető élelmiszerek drágulása komoly terhet okoz. Az élelmiszerárakat október 15-i szinten rögzítik, az online pénztárgépadatok alapján rendelkezésre állnak az akkori árak - fűzte hozzá.

Megjegyezte: alapvető termékek árát rögzítik, ezek a kristálycukor, a búzafinomliszt, az étolaj, a sertéscomb, a csirkemell, illetve -farhát, valamint a 2,8 százalékos tehéntej.

Gulyás Gergely kitért arra: a kormány üdvözli, hogy az országgyűlési választást és a gyermekvédelmi népszavazást egy időben tartják meg, mert ezzel hétmilliárd forintot spórolnak.

A tárcavezető kifejtette: a magyar közélet jelenlegi állapotában ritka a konszenzus, ezért jó, hogy teljes az egyetértés ebben a kérdésben. A miniszter köszönetet mondott a Párbeszéd képviselőjének, Szabó Tímeának, aki javasolta a választás és a népszavazás egyidejű megtartását, amit - emlékeztetett - az Országgyűlés valamennyi pártja, képviselője támogatott.

Gulyás Gergely hangsúlyozta: fontos kérdésekről van szó, a választásnak és a népszavazásnak is óriási tétje van. Indokolt megtiltani a szexuális propagandát az iskolákban és a reklámokban a kiskorúak előtt, a gyermekek nevelésének joga a szülőké - közölte. Hozzátette: azt kérik mindenkitől, hogy ne csak a választáson, hanem a népszavazáson is mondják el a véleményüket.

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő bejelentette: a kormány döntött arról, hogy újjáépítik a leégett szentesi sportcsarnokot, az ehhez szükséges forrásokat biztosítják.

Közölte: a kormány arról is döntött, hogy az ötezer lakos alatti települések önkormányzatainak biztosítja a szükséges forrásokat a polgármesterek illetmény- és költségtérítés-emelésére, az erről szóló rendelet hamarosan megjelenik.

Kérdésre válaszolva Gulyás Gergely elmondta: a kormány óvatos a karanténidő lecsökkentésében, a konzervatívabb javaslatot fogadták el e téren.

Az ingyenes tesztelésről a Miniszterelnökséget vezető miniszter úgy nyilatkozott, mindig azt mondta a kormány, hogy az önmagában nem megoldás, és az oltás helyett erre mozdulhatnak el az emberek. A megoldás továbbra is az oltás, nem a tesztelés - hangsúlyozta.

Közölte, "negyedik oltást orvossal való konzultáció alapján bárki kaphat", az erről szóló utasítás a héten megjelenik.

Gulyás Gergely szerint az oltottság szintjének földrajzi oka van, Közép-Európában ez a szám lényegesen alacsonyabb, mint Nyugat-Európában. Magyarországon ugyanakkor magasabb, mint a szomszédos országokban, kivéve Ausztriát.

Kijelentette: az operatív törzs a kormány javaslattevő szerve, így az általa készített és felhasznált dokumentumok döntéselőkészítő anyagok, amelyek egyetlen kormány idején sem voltak nyilvánosak.

Amikor az ellenzék miniszterelnök-jelöltjéről kérdezték, Gulyás Gergely egy válaszában kifejtette: Márki-Zay Péter nyilatkozatainak nagyon nagy többsége megegyezik a magyar baloldal elmúlt évtizedekben képviselt álláspontjával, "a magyar baloldalnak ezért volt könnyű támogatni" őt.

Gulyás Gergely szerint "ennek a koalíciónak mindenféleképpen része az antiszemitizmus is", hiszen - ha ez nem is a baloldal korábbi tevékenységének szerves folytatása - olyanokkal szövetkeztek, akik pár éve még listákat készítettek volna zsidókról.

Európai kultúrkörben nem tesznek olyan kijelentéseket, amelyeket Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölt tett a zsidókkal kapcsolatban - értékelt a tárcavezető. Hozzátette: a miniszterelnök-jelölt sorozatos kijelentései felett egyre nehezebb szemet hunynia azoknak, akik szerint ilyen mondatok nem hangozhatnak el.

A 13. havi nyugdíjról szólva aláhúzta: Gyurcsány Ferencék kormányon eltörölték, Márki-Zay Péter pedig rossznak tartja ezt a juttatást, így az "nyilvánvalóan veszélybe kerül, ha a baloldal kerül kormányra".

Arra a kérdésre, hogy egy esetleges kormányváltás után várható-e az egészségügy privatizálása, azt felelte: a baloldal kormányon magánosítani akarta az ellátást, privatizálni a kórházakat. Miniszterelnök-jelöltjük pedig most is azt mondja: a jelenlegi helyzetben csak a magánosítás segíthet, Márki-Zay Péter szerint az egészségügy üzlet.

Arról beszélt: az ellenzéki megszólalások jelentős hányada "nem kormánykritika, az nyílt gyűlöletkeltés". Arra a kérdésre, lesz-e a választás előtt miniszterelnök-jelölti vita, Gulyás Gergely úgy nyilatkozott, "a kampány ügyeivel érdemes megvárni a kampány kezdetét".

Az infláció megfékezésére tett intézkedésekről úgy nyilatkozott: ha nem lenne benzinárplafon, az literenként 40-50 forintos áremelkedést is jelenthetne, míg a rezsicsökkentés évi félmillió forint megtakarítást jelent egy átlagos háztartásnak. A miniszter egy másik kérdésre "arrogáns felvetésnek" nevezte Márki-Zay Péter azon ötletét, hogy vegyenek kisebb autót a benzint megfizetni nem tudók.

Gulyás Gergely kérdésre elmondta: az élelmiszerárstop miatt a kormány nem nyújt kompenzációt, azon a közös teherviselés jegyében szerinte feltételezhetően a kereskedők vagy a gyártók osztoznak. Megjegyezte: a kiskereskedelmi profit évente 150 milliárd forint, az intézkedés költsége pedig nem éri el a 20 milliárdot.

A termékkör meghatározásakor a kormány figyelt arra, hogy a döntés ne tegyen tönkre iparágakat. A kenyér árának szabályozása a pékségeknek nagy veszteséget jelentett volna - mondta a miniszter.

A kamatstopról szólva közölte, a ráták a világon mindenhol emelkednek, ahogy az infláció is. De míg utóbbi esetében a legtöbb elemző szerint a hatás átmeneti és az év végéig normalizálódhat, a kamatoknál nagyobb a bizonytalanság, ami a fix kamatokkal szüntethető meg - válaszolta egy másik kérdésre Gulyás Gergely.

(folyt.)
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!