Koronavírus - Gulyás: sikeresen védekeztünk, ezért szüntethető meg a rendkívüli jogrend (2. rész)

Koronavírus, 2020.05.28

A kérdések között felvetették, hogy bár június 20-án megszűnik a veszélyhelyzet, de az egészségügyi válsághelyzet intézményének bevezetésével a megszokottnál is nagyobb felhatalmazást kapna a kormány, s újabb rendeleti kormányzás jöhet. Gulyás Gergely cáfolta az újabb rendeleti kormányzást, és úgy fogalmazott: néhány baloldali politikus ezt elkezdte mondani a napokban, de el kellene olvasni, mi szerepel a törvényben, "Soros György ugyan jogász, de a szervezeteinél dolgozó jogászoknak sem engedi meg, hogy eredeti hivatásuknak megfelelő véleményeket írjanak" - jegyezte meg.

Kifejtette: arra lesz lehetőségük, hogy rendezvényeket betiltsanak, de ez a gyülekezési jogot ez nem érinti.

Arra is lesz továbbá lehetőségük, hogy a tisztifőorvos által eddig is gyakorolt jogkörökről ő maga vagy a kormány döntsön, illetve járványügyi válsághelyzetben iskolabezárást rendeljen el a kabinet, valamint, hogy a boltokban az idős embereknek külön idősávot állapítsanak meg - ismertette a miniszter.

A tárcavezető egy másik kérdésre válaszolva leszögezte: a járványügyi készültség alapjog-korlátozást nem tesz lehetővé, így a kormányzati túlhatalomra való állítások megalapozatlanok. Elmondta: a rendkívüli jogrendi helyzet tanulságainak megfelelően módosítják a katasztrófavédelemi törvényt, hogy az a mindenkori kormányok számára hatékony cselekvési lehetőséget biztosítson.

A munkájukat elvesztőket segítő kormányzati lépésekről elmondta: 100 ezer fővel megemelték a közmunkás keretszámot, lehetővé tették, hogy további 3000 ember csatlakozhasson a hadsereghez, valamint olyan gazdaságélénkítő lépéseket tettek, amelyeknél a támogatás feltétele a munkahelyek megőrzése, vagy új munkahelyek létrehozása. Emellett - folytatta - a kormány átképzési programokat is indított, az informatikai képzésre már több mint 70 ezren jelentkeztek.

Az önkormányzatokat érintő szolidaritási adóról és a gépjárműadó elvonásáról szólva Gulyás Gergely arra hívta fel a figyelmet: az önkormányzati szféra az alaptörvény szerint az állam része, ha pedig egy államban negatív következményekkel járó történés áll elő, mint a mostani járványhelyzet, akkor az az igény nem méltányos a kormánnyal és az állam polgáraival szemben, hogy az önkormányzatokat ez a helyzet ne érintse.

Hangsúlyozta: minden adat szerint a koronavírus-járvány miatt a központi kormányzat több forrást veszít el, mint az önkormányzatok. Hozzátette: az államnak - amelynek az önkormányzatok is részei - ezermilliárdos veszteségeket kell elszenvednie idén, ehhez képest a gépjárműadó 34 milliárd forintja annyira szerény rész, hogy az önkormányzati költségvetéseknek átlagosan 1-2 százalékát érinti.

Kérdésre kitért arra is: a kollégiumokat egyelőre zárva tartották, mert virológus szakemberek szerint éppen az ilyen jellegű intézmények válhatnak járványgóccá, de amikor lehetővé válik, akkor a szabályok enyhítésére sor kerülhet.

Gulyás Gergely a háziorvosi ellátás esetleges államosítására vonatkozó kérdésre válaszolva leszögezte: semmilyen döntés nem született az egészségügy átalakításával kapcsolatban. Hozzátette: a járvány megmutatta, hogy a magyar egészségügy milyen tiszteletre méltó felkészültséggel próbálta kezelni a rendkívüli helyzetet, de látták az árnyoldalait is a jelenlegi működésnek, ami a készletek, kapacitások nyilvántartásával és a finanszírozás hiányosságával függ össze. Az a fontos, hogy úgy készüljünk fel a járvány várható második hullámára, hogy a lehető legjobb állapotban legyen az egészségügy - mondat a miniszter, hozzátéve, hogy ebben az egészségügyért felelős miniszternek és az operatív törzset vezető belügyminiszternek van kulcsszerepe.

Közölte továbbá: a kórházparancsnokok jelenléte fontos a járványügyi készültség idején, és ha már nem lesz indokolt ez a készültség, akkor a kórházparancsnokok jelenléte sem lesz az. A kiskunhalasi konténerkórház börtönkórház lesz, de egészségügyi válsághelyzet estén bevethető lesz a járvány betegeinek kezelésére - tette hozzá.

Az országos koronavírus-tesztsorozatról közölte: a lényeget már megismerhették, és a tapasztalatok a védekezésnél is felhasználhatók lesznek. Közép-Európa legnagyobb reprezentatív vizsgálata volt ez - fűzte hozzá.

Azt is elmondta, hogy egyelőre nincs prognózis arról, hogy megrendezhető lesz-e az augusztus 20-i ünnepség, tervezik, de ha a járványügyi helyzet nem teszi lehetővé, nem tartják meg, erről később hoznak döntést.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!