Koronavírus - Gulyás: újabb egy héttel meghosszabbítják az oltási akciót (3. rész)

Koronavírus, 2021.12.02

A miniszter a fővárosi önkormányzat ingatlanértékesítéséről kifejtette, a történtek felderítése az erre a célra létrejött vizsgálóbizottság feladata, a testület számára rendelkezésre álló 15 napos határidő azonban rendkívül rövid, a főpolgármester közvetlen szövetségesei pedig nem akarnak közreműködni a valóság felderítésében.

Úgy fogalmazott, a fővárosban teljes az átláthatatlanság. A Városházát el akarták adni, és ebben a főpolgármester jelenleg is hivatalban lévő, általa hivatalban hagyott munkatársai is közreműködtek. Azt, hogy bűncselekmény történt-e, nem a kormánynak kell eldöntenie - jegyezte meg Gulyás Gergely.

Azt mondta, a főpolgármester hónapokig nem írta alá a BKK finanszírozásról szóló szerződést, korábban pedig a kerületeknek kifizetett egészségügyi támogatások ügyében mutatkozott meg az, hogy nem a kormánnyal való együttműködésben, hanem a felesleges politikai vitákban érdekelt.

Az inflációra térve Gulyás Gergely kiemelte, a kormány minden más európai országnál többet tesz annak érdekében, hogy a külföldről jövő inflációs nyomás a lehető legkisebb mértékben érintse a magyar családokat. Közölte, figyelik a szerb kormánynak az alapvető élelmiszerek árainak befagyasztásáról hozott döntését.

A jövő évi inflációra vonatkozóan a személyes véleményét megfogalmazva azt mondta, az meghaladhatja a négy százalékot, elérheti az öt százalékot is, de a kormány a jegybank előrejelzését várja. Hozzátette: a magasabb infláció ellenére a jövő évi költségvetés stabil lábakon áll.

Az idei 6-7 százalékos magyar gazdasági növekedés nincs veszélyben, de ha az autóiparban nincs chiphiány, ez magasabb is lehetne - tudatta Gulyás Gergely.

Kérdésre arról is beszámolt, hogy az áramár csökkentése érdekében a kisvállalkozásoknak és az önkormányzatoknak elég az egyetemes szolgáltatást kérvényezniük, a csatlakozásuk ezt követően automatikus. A kormány egyelőre hat hónapra döntött erről a lehetőségről, az önkormányzatoknak egyébként eddig is adott volt ez, de közbeszerzésen korában olcsóbban jutottak áramhoz.

A földgázárak emelkedése miatt a távhőszektor vesztesége tízmilliárdos nagyságrendű lehet, az önkormányzatok pedig 8,5 milliárd forintot, a kkv-k ugyanakkor 30-50 milliárd forintot takaríthatnak meg az egyetemes szolgáltatói körbe való belépésükkel, az áramszolgáltatók kompenzációjáról eddig nem volt szó - közölte.

Gulyás Gergely az Európai Bíróságnak a jogállamisági eljárás ügyében tett lépésével kapcsolatos kérdésre azt felelte: a főtanácsnok javaslata általában nem nagyon szokott különbözni a bíróság döntésétől, de ez utóbbit meg kell várni. A főtanácsnoki véleményben azonban benne van, hogy általános jogállamisági vádaskodások nem vezethetnek szankciókhoz, vagyis a szigorú, joghoz kötött értelmezést tartja fontosnak.

Az, hogy a helyreállítási alapról szóló megállapodás április előtt létrejön vagy sem, kizárólag attól függ, hogy az Európai Bizottság be kíván-e avatkozni a magyar választásokba - mondta a miniszter. Hozzátette: ennek ellenére a programokat "el tudjuk indítani előfinanszírozással".

A jogállamisági mechanizmust elkésett politikai akciónak nevezte, azt az eljárási határidők miatt már nem lehet a választásokig aktiválni. A bizottság, ha rajta múlna, olyan kormányt választana, amely Brüsszel minden diktátumának enged, amely megszünteti a rezsicsökkentést és eltörli a gyermekvédelmi törvényt.

Gulyás Gergely szerint az egyik legfontosabb kérdés, hogy kinek van joga a gyermekek nevelésére. A kormány álláspontja szerint ez a jog a szülőket illeti meg. Azt mondta, hogy ha a gyermekvédelmi népszavazás érvényes lesz, akkor annak az a pozitívuma, hogy a jogszabály évekig nem módosítható, márpedig nemcsak az ellenzékkel, de az EU intézményeivel szemben is meg kell azt védeni.

A miniszter szerint a magyar baloldalnak vannak rossz hagyományai, ezek közt az egyik, hogy a magyar belpolitikai küzdelmeket külföldön akarják megvívni, Márki-Zay Péter közös ellenzéki kormányfőjelölt ezeket folytatva, amikor teheti, külföldön jelenti föl a kormányt.

Gulyás Gergely szomorúnak és veszélyesnek tartja, de álláspontja szerint nem meglepő, hogy a baloldal korábbi álláspontjához igazodva Márk-Zay Péter támogatja a drogliberalizációt.

A pedagógusbérek a nehézségek ellenére bejelentett 10 százalékos emelése jól kifejezi a kormány szándékát, hogy a következő ciklusban nagyobb mértékben kívánja azokat növelni. A kormány nem tárgyalt olyan javaslatról, amely megszüntetné a pedagógusok közalkalmazotti státuszát, és ennek ellentételezéseként 2023-tól nagyobb béremelés következhetne - mondta a miniszter.

Újabb kérdésre, hogy helyesnek tartja-e az Áder János államfő által létrehozott, a kormányzat által is támogatott Kék Bolygó Alapítvány milliárdos ingatlanvásárlását, a miniszter azt válaszolta, hogy az alapítvány a klímavédelem területén nagyon fontos tudományos kutatásokat folytat, és jelenleg is egy jelentős rendezvény szervezője.

Arról is beszélt, hogy ha az üzemanyagár 480 forint alá csökken, akkor ezt a kutak árainak is követniük kell, ellenkező esetben a versenyhivatalnak kell vizsgálódnia. A jelenlegi hatósági árak három hónapig maradnak érvényben.

Az iparűzési adó megfelezése kapcsán azt mondta, hogy az állam semmit nem vett el az önkormányzatoktól, hanem 100 milliárd forinttal támogatta a településeket. Így a kis- és középvállalkozásoknak is kevesebbet kell fizetniük, ennek pedig az önkormányzatok is örülhetnek - fejtette ki Gulyás Gergely.

Úgy vélte, hogy az új német kormány létrejötte nem befolyásolja majd a két ország közötti gazdasági kapcsolatokat, az itt befektető német cégek körében soha nem látott mértékű, 85 százalékos azok aránya, akik újra befektetnének Magyarországon.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!