Dobor Dorina, divattervező harmadik alkalommal rendezett jótékonysági estet az Áder János korábbi köztársasági elnök által alapított alapítvány javára. A rendezvénynek Hovány Márton autószalonja adott otthont. Herczegh Anita a kuratórium elnöke köszöntőjében elmondta: nem elég sajnálni, elérzékenyülni, az együttérzésünk csak akkor számít valamit, ha cselekszünk is és felelősséget vállalunk a bajba jutottakért.
Kitért arra, azon dolgoznak, hogy azok a családok, gyerekek, akiket a koronavírus-járvány alatt felfoghatatlan veszteség ért, érezzék: nincsenek egyedül.
Herczegh Anita azt mondta, igyekeznek hosszú távú, személyre szabott anyagi támogatást nyújtani az árván vagy félárván maradt gyerekeknek, családoknak.
Az anyagi juttatáson túl nyaralási, táborozási és különféle kulturális programokon való részvételben is támogatják a gyerekeket, de nagyszabású sportrendezvényekre is meghívták már őket. Ezeken kívül pszichológiai segítséget is nyújtanak, de jogi, ügyvédi felajánlás is volt - tette hozzá.
A kuratóriumi elnök beszámolt arról, hogy az alapítvány 2023-ban 1359 gyereket támogat, a gyerekek mintegy 20 százaléka hatéves vagy ennél fiatalabb volt, amikor árvaságra jutott. Hatvanhét olyan gyerekről gondoskodnak, aki egyéves vagy még annyi sem volt, amikor a szülőjét elvesztette. Kiemelte, hogy még tavaly is született három Covid-árva.
Az alapítványnak még évekig, évtizedekig van feladata, de ahhoz, hogy ezt a munkát végezhessék, szükség van adományozókra, összefogásra, hogy a "jószándék se legyen egyedül" - fogalmazott Herczegh Anita.
Hozzáfűzte: az ezekhez hasonló jótékonysági akciók teremtik meg hétköznapi csendes gondoskodásuk jelenlétét.
(FOTÓ)
(MTI)
Galériánk
Véleménye van? Szóljon hozzá!