Koronavírus - Jelentős kárt okozott áprilisban a járvány a szlovén nemzeti múzeumoknak

Koronavírus, 2020.07.22

A koronavírus-járvány miatti bezárások csaknem kétszázezer eurós (mintegy 70 millió forintos) kárt okoztak áprilisban a szlovén nemzeti múzeumoknak - közölte a kulturális minisztérium kedden.

Mindazonáltal hozzátették: ugyanabban a hónapban a becslések szerint 165 ezer euró megtakarítása is volt az intézeteknek az elmaradó programok miatt. A tárca a Szlovén Múzeumok Szövetsége elnökének kijelentésére reagált.

Aleksandra Berberih-Slana, az egyesület vezetője a múlt héten a szlovén hírügynökségnek adott interjújában közölte: a járvány megfékezésére hozott intézkedések mintegy 650 ezer euró forgalomkiesését okoztak az állami fenntartású múzeumoknak.

A járvány alatt és után 41 múzeumnak és galériának küldtek ki kérdőívet, és a válaszok alapján számolták ki az összeget - hangsúlyozta.

A bevételkiesést lehetetlen lesz egyensúlyozni - mondta, majd hozzátette: bár kértek segítséget a minisztériumtól, süket fülekre találtak.

A kulturális minisztérium közleményében azt írta: mindent megtett annak érdekében, hogy a kormány által elfogadott gazdaságélénkítő csomag a kultúrában dolgozókat is védje.

A nemzeti múzeumok szinte száz százalékban, az önkormányzatok által alapított múzeumok pedig 80 százalékban állami finanszírozásban részesülnek - fogalmaztak. Kiemelték: a kultúra nem az egyetlen ágazat, amelyet súlyosan érintett a járvány, ezért bizonyos hiányosságok elkerülhetetlenek.

"A teljes veszteség ellensúlyozását szolgáló alapok gyakorlatilag nem léteznek, a csökkentett költségvetési hozzájárulásokat Szlovénia vagy az Európai Unió nem tudja teljes mértékben pótolni" - hangsúlyozták, hozzátéve, hogy az állam több támogatást nyújtott állampolgárai, a gazdaság és a kultúra számára, mint a legtöbb uniós ország.

A minisztérium továbbá támogatja We are #open for culture (Nyitottak vagyunk a kultúrára) kampányt, amely Szlovénia egész területéről összegyűjti azokat, akik kulturális javakat állítanak elő, hogy a kultúra mint a társadalom kulcsfontosságú összekötő eleme eszméjét hirdessék - tették hozzá.

A minisztérium nyilvántartásában tavaly 57 államilag finanszírozott múzeum és galéria szerepelt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!