TV műsor

Koronavírus - Kásler: Magyarország átoltottságban az unió éllovasává vált

Koronavírus, 2021.04.07

Magyarország átoltottságban az Európai Unió országai között éllovassá vált azzal, hogy 2,5 millió ember megkapta a koronavírus elleni védőoltást - mondta az emberi erőforrások minisztere szerdán a közösségi oldalára feltöltött videóban.

Koronavírus - Kásler Miklós sajtótájékoztatója az Egészséges Budapest Program eszközbeszerzéseiről Kásler Miklós úgy fogalmazott, hogy az elmúlt három hónapban - a méltatlan politikai támadások kereszttüzében is - folyamatos volt az oltások beadása.

Azt mondta, büszke kollégáira, a magyar egészségügyben dolgozókra, akik minden körülmények között helytálltak. "Eddig soha nem tapasztalt terhelés mellett nem ingott meg hazánk ellátórendszere, és ilyen megfeszített munka mellett is sikerült az oltási programot rendben, ütemterv szerint végrehajtani" - jelentette ki. A miniszter úgy fogalmazott: az utóbbi hónapokban "ismét testet öltött a jóakaratú emberek között a nemzeti egység, honfitársaink életének védelme".

A videóban Kásler Miklós annak a meggyőződésének adott hangot, hogy ez a küzdelem és helytállás a rendszerváltás utáni Magyarország egyik legnagyobb sikere. Ennek "beteljesedése" érdekében arra kért mindenkit, hogy jelentkezzen, éljen az oltás lehetőségével.
(MTI)

Címkék

Kásler Miklós
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!