A magyar tárcavezető azt mondta, nagyon hasonlóan ítélik meg az eseményeket, ugyanazon irányba tettek lépéseket, a járvány lefolyása hasonló volt a két országban.
Egyetértettek abban, hogy csak a tömeges oltás oldhatja fel a pandémiás helyzetet. Átbeszélték az eshetőségeket: mi lesz, ha újabb mutánsok jelennek meg, vagy ha megváltozik a szervezet immunitása - mondta Kásler Miklós.
Hozzátette: mindketten úgy ítélték meg, nyárra alakulhat ki olyan helyzet, ami lehetővé teszi a két ország állampolgárainak kölcsönös utazását. Ezt Jelena Borovinic-Bojovic vetette fel, ő pedig továbbítja az elképzelést az operatív törzsnek - közölte a magyar miniszter.
Felidézte, hogy 2018-ban a kormány Balkán-politikájának megfelelően sok ígéretes program indult el Montenegróval a kultúra, a művészetek, az oktatás, a sport és az egészségügy területén.
Montenegró csatlakozott a Közép- és Kelet-európai Onkológiai Akadémiához - jegyezte meg.
Ezen folyamatokat megszakította a világjárvány, ez azonban nem jelentette, hogy megszűnt az együttműködés a két ország között - hangoztatta a magyar tárcavezető.
Közölte: a mostani találkozón sorra vették mindazt, amit két éve megalapoztak, és a kölcsönös előnyök jegyében folytatni akarnak az egészségügy területén. Ide tartozik az alapellátás átalakítása, valamint az öt, nemsokára egy hatodikkal bővülő nemzeti program.
Jelena Borovinic-Bojovic úgy értékelt, hogy eredményes tárgyalást folytattak, és megköszönte a magyar kormánynak, hogy PCR-tesztek, lélegeztetőgépek és más védőfelszerelések adományozásával segítette Montenegrót.
Közölte, érintették a járványügyi intézkedéseket, a klinikai esetek tapasztalatait, valamint az oltás jelentőségét is. A montenegrói miniszter úgy fogalmazott, hogy az immunizáció a fény az alagút végén.
Meglátása szerint a jövőben további területekre is kiterjed majd az együttműködés, jelenleg azonban mindkét félnek a járvány leküzdése az egyik legfontosabb feladata.
Jelena Borovinic-Bojovic arra kérte a magyar kormányt: vizsgálja meg a Montenegróban készült PCR-tesztek elfogadásának lehetőségét.
(MTI)
Véleménye van? Szóljon hozzá!