TV műsor

Koronavírus - Kovács: az EU azokat büntetné, akik jól teljesítettek a járvány kezelésében

Koronavírus, 2020.05.28

Az Európai Unió válságkezelése azokra az államokra tenne terhet, amelyek jól teljesítettek a koronavírus-járvány elleni védekezésben, s azokat segítené, amelyek rosszul teljesítettek - mondta Kovács István, az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

A műsorban arról beszéltek, hogy Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben az unió 2021 utáni hétéves pénzügyi keretéről (MFF), valamint az uniós bizottság koronavírus-járvány utáni gazdasági újjáépítési programjának ismertetésekor elmondta: Új generáció néven indítanák el a helyreállítási tervet, amely 500 milliárd euró vissza nem fizetendő támogatásból és 250 milliárd euró kölcsönből állna.

Kovács István szerint a szolidaritási alap legnagyobb nyertesei Olaszország és Spanyolország lenne, akik egyébként a vírus kezelésében a legrosszabbul teljesítettek, ráadásul a gazdaságuk is rosszul áll.

"Az a legnagyobb baj, hogy ennek az egésznek a (...) vesztese a tervek szerint pont a mi régiónk lenne, ami pedig mind a víruskezelésben nagyon jól teljesített, mind pedig az elmúlt években a gazdaság is rendkívül jól teljesített" - hangsúlyozta, hozzátéve, bebizonyosodott egyébként, hogy a hozzánk érkező uniós források nagyon jó helyre jönnek, jó befektetésnek számítanak.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!