Koronavírus - Kreml: nincs totális védőoltás-kötelezettség Oroszországban

Koronavírus, 2021.06.17

Oroszország egyes régióiban néhány foglalkozási ág számára kötelezővé tették a koronavírus-fertőzés elleni vakcinációt, de az országban nincs totális védőoltás-kötelezettség - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője csütörtökön újságíróknak Moszkvában.

A szóvivő szerint a járványhelyzet alakulását tekintve "teljesen indokolt" intézkedésekről van szó. Az ügyben a regionális tisztifőorvos döntése alapján a különleges járványügyi jogkörökkel felruházott kormányzók jogosultak dönteni. Hozzátette, hogy a védőoltás önkéntességének elve általános értelemben változatlan marad.

"Csak azt tudom megállapítani, hogy az önkéntes vakcináció üteme sok kívánnivalót hagy maga után" - jegyezte meg a Kreml szóvivője.

Peszkov az Eho Moszkvi rádiónak nyilatkozva támogatásáról biztosította azt a fővárosban és Moszkva megyében meghozott rendelkezést, amely szerint a szolgáltatási szektorban dolgozók 60 százalékát be kell oltani, valamint a két régió rektori tanácsának azt a döntését, hogy csak olyan diákokat engednek be az előadásokra, akik már beloltatták magukat, túlestek a Covid-19 betegségen vagy felmentésük van a vakcináció alól.

Moszkvában az érintett munkáltatók a hatályos szabályozás értelmében eltilhatják a munkavégzéstől a vakcinációt megtagadó alkalmazottakat, a fizetés megvonása mellett. Moszkva megye vezetése közölte, hogy nem engedi volánhoz ülni a be nem oltott busz- és taxisofőröket.

Szergej Szobjanyin polgármester a kormány járványügyi koordinációs bizottságának elnökségi ülésén váratlannak nevezte a fővárosi járványhelyzet gyors romlását, mert a fővárosiak 60 százaléka már megszerezte az immunitást. Közölte, hogy az új koronavírusos betegek ápolására alkalmas kórházi ágyak számát, amelyet az elmúlt napokban 12-ről 17 ezerre emeltek, az elkövetkező hetekben 24 ezerre növelik tovább.

Szobjanyin elmondta, hogy az új moszkvai szigorítások szombati bejelentése nymon háromszorosára nőtt az oltásra jelentkezők száma. Mihail Misusztyin miniszterelnök ugyanezen a fórumon sürgette az vakcináció ütemének fokozását és a lakossági felvilágosítás kiterjesztését. Úgy vélekedett, hogy a főváros példája követendő lehet más régiók számára.

Moszkva és a fővárost övező régiót követően egyébként Kemerovo és Szahalin megye is elrendelte a lakosság egyes csoportjainak beoltását. Sajtóértesülések szerint hasonló lépésre készül a novoszibirszki régió kormányzója is.

Oroszországban a csütörtöki hivatalos adatok szerint az igazolt új fertőzöttek száma az elmúlt egy nap alatt 14 057-tel 5 264 047-re emelkedett.

Csütörtökön a legtöbb új esetet Moszkvában (6195), Moszkva megyében (1208), Szentpéterváron (946), Nyizsnyij Novgorod megyében (207) és Voronyezs megyében (179) észlelték.

A napi növekmény országos szinten kedden 0,27 százalék volt, az új esetek 15,5 százaléka volt tünetmentes. Az aktív fertőzöttek száma 296 350-re, a halálos áldozatoké 416-tal 127 992-ra, a felépülteké pedig 11 205-tel 4 839 705-re emelkedett.

Mihail Murasko egészségügyi miniszter a koordinációs bizottság vezetőségi ülésén kijelentette, hogy országosan az elmúlt héten 30 százalékkal nőtt a megbetegedések száma. A 30-40 év közötti korosztálynál ez az arány több, mint 40 százalék. A tárcavezető szerint a Covid-19-betegek ápolására alkalmas ágyállomány 16 százaléka szabad.

Anna Popova tisztifőorvos "rendkívül feszültnek" nevezte a kialakult helyzetet. Elmondta, hogy a terjedési együttható országos szinten 1,1, de a 85-ből 20 régióban haladja meg az 1-et. Az új esetek 60 százalékát Moszkvában, Moszkva megyében és Szentpéterváron diagnosztizálják.

Popova kifogásolta, hogy a lakosság elhanyagolja az járványellenes óvintézkedések betartását.

Oroszországban a járvány kezdete óta több mint 143,9 millió, az elmúlt napon pedig mintegy 351 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Koronavírus-fertőzés gyanújával jelenleg 588 322 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.

Rinat Makszjutov, a második orosz vakcinát, az EpiVacCoronát kidolgozó Vektor Központ vezérigazgatója a Rosszija 24 hírtelevíziónak azt mondta, hogy Oroszországban eddig a SARS-CoV-2 vírus mintegy 14 ezer mutációját mutatták ki. A szakértő szerint az esetek túlnyomó többségében a koronavírus alapvető tulajdonságai nem térnek el lényegesen, ezért a központ sem mérlegeli oltóanyagának módosítását.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!