Koronavírus - LMP: a kormány párhuzamos hatalmi struktúrát épít

Koronavírus, 2021.04.07

Az LMP szerint a kormány a járványhelyzet alatt párhuzamos hatalmi struktúrát épít ki.

A párt frakcióvezetője, Keresztes László Lóránt szerdai, online sajtótájékoztatóján úgy értékelt, hogy a kormány az érdemi válságkezelés helyett a járvány kritikus időszakában folytatja a döntéshozatal és a közvagyon jelentős részének kiszervezését, mindezt hazug indoklással.

Az ezen a héten az Országgyűlés elé benyújtott indítványok és javaslatok háromnegyede a kormány politikai céljait, gyakorlatilag egy párhuzamos hatalmi struktúra kiépítését szolgálja - vélekedett.

Közölte, vagyonkezelő alapítványok egész sorát hozzák létre az indítványozott törvényekkel, amelyek a közvagyon tekintélyes részét magánalapítványokhoz szervezik ki, illetve olyan döntéshozatali jogköröket és lehetőségeket adnak, amelyek eddig mindig a kormányzat jogkörei közé tartoztak.

Keresztes László Lóránt cinikus döntésnek mondta a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága létrehozását. Elmondta, az új hatósághoz olyan szabályozási és felügyeleti ügyeket szerveznek ki, amely eddig hagyományosan az igazságügyi, a pénzügyi, vagy a gazdasági kormányzat alá tartoztak, így például a dohánytermék-kereskedelem, a bírósági végrehajtás, a szerencsejáték-piac, vagy a felszámolt cégek szabályozása. Azt mondta, ezek az ügyek egy olyan hatósághoz kerülnek ki, melynek az élére 9 évre a kormányhoz lojális vezetőt neveznek ki.

A "legsúlyosabb" törvényjavaslat a teljes magyar felsőoktatás magánalapítványokhoz való kiszervezése és politikai irányítás alá helyezése - mondta Keresztes László Lóránt. Szerinte a kormány valódi célja a fejlesztési források feletti döntési jogok biztosítása.

Az LMP politikusa szerint az, hogy a fontos állami intézményeket politikai irányítás alá helyezi a Fidesz, nem nemzetpolitika, nem felelős magatartás, hanem a fiatalok jövőjének a felélése, ezért minden eszközzel tiltakozni kell ellene.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!