Koronavírus - LMP: kapjanak bővebb tájékoztatást az önkormányzatok!

Koronavírus, 2020.03.28

Az LMP arra kéri a kormányt, hogy az operatív törzs adjon részletes tájékoztatást a nagyvárosok polgármestereinek a koronavírus-járvány terjedésével kapcsolatban - mondta az ellenzéki párt frakcióvezetője szombaton, a Facebook-oldalán közvetített sajtótájékoztatón.

Keresztes László Lóránt kifejtette: az önkormányzatok vezetői akkor tudnak felelősségteljes döntéseket hozni a koronavírus elleni védekezésben, ha tisztában vannak azzal, hogy településeiken mennyien fertőződtek meg, hányan szorulnak ápolásra.

A polgármestereknek szükségük van ezekre az információkra ahhoz, hogy intézkedni tudjanak a helyi közszolgáltatásokkal, tömegközlekedéssel és intézményekkel kapcsolatban - indokolta kezdeményezésüket. A kormánynak pedig a szükséges forrásokat is biztosítania kell - tette hozzá.

Az LMP frakcióvezetője elmondta: szerintük a kormánynak el kellene gondolkodnia a kijárási korlátozás további szigorításáról, hogy mindenki csak a valóban alapvető fontosságú esetekben hagyja el otthonát.

Keresztes László Lóránt emellett sürgette a kormányt, hogy minél hamarabb indítsa el gazdasági mentőcsomagját, mondván: a kijárási korlátozások ezen a területen is komoly hatással járnak majd.

Az ellenzéki politikus végül megismételte, továbbra is úgy gondolják, hogy csak korlátozásokkal és garanciákkal vezethető be a koronavírus miatti rendkívüli jogrend. Az LMP ezért azt kezdeményezi, hogy a kormány 90 napra kapja meg a rendeleti kormányzás lehetőségét, amit további 30-30 napokkal automatikusan, az Országgyűlés döntése nélkül meg lehetne hosszabbítani, ha "a vírus terjedésének objektív körülményei" indokolják - közölte.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!