Koronavírus - Maruzsa: bírnia kell a Krétának a rohamot

Koronavírus, 2021.03.09

A köznevelésesért felelős államtitkár felszólította az E-Kréta Zrt.-t a hibák kijavítására azt követően, hogy túlterhelés miatt hétfőn leállt a digitális Kréta rendszer és a kollaborációs tér.

 Koronavírus - Maruzsa: idén csak az írásbeli érettségi vizsgákat tartanák meg Maruzsa Zoltán a Kossuth rádió keddi, Jó reggelt Magyarország! című műsorában hangsúlyozta: a cég vállalta a felelősséget a hétfői hibáért, és közleményben elnézést kért a szülőktől.

"Ma bizonyítaniuk kell, bírnia kell a rendszernek a rohamot, ezt az elvárást világossá tettem. A tegnapi hiba nem fordulhat újra elő" - fogalmazott a politikus.

Szerinte nem elfogadható, hogy alábecsülték a terhelést. Ez kicsit olyan, mintha decemberben a hólapátolókat meglepné a tél - fogalmazott.

Elmondta, a járvány harmadik hullámának felfutása indokolja a kontaktusszám csökkentése érdekében a köznevelési intézmények bezárását.

Ugyanakkor arra számít - folytatta az államtitkár -, hogy a tervezett egy hónapos időszak elegendő lesz arra, hogy radikálisan csökkenjen a fertőzésszám. Annál is inkább, mert időközben a tömeges oltás is zajlik, mindez pedig lehetővé teszi az intézmények újranyitását.

Közlése szerint az adatok azt mutatják, hogy tényleg csak a legindokoltabb esetben igényeltek a szülők gyermekfelügyeletet erre az időszakra. Óvodai felügyeletet 8892 gyermek szülei, míg iskolait 2679 gyerek szülei igényeltek. Ez az óvodák esetében a teljes létszám 2,76 százaléka, míg az iskolások 0,37 százaléka - ismertette.

A kollégiumok esetében az intézményvezetők engedélyezhetik a bentlakást indokolt esetben - tette hozzá Maruzsa Zoltán.

Arról is szólt, hogy kockázat nélkül megszervezhető mind az írásbeli, mind a szóbeli érettségi, hiszen áprilisra a kontaktszámot csökkentő intézkedések és a tömeges oltás hatására leszálló pályán lesz a járvány.

Emléketetett arra, hogy tavaly sem volt járványügyi hatása az érettséginek, miközben tavasszal 80 ezren tettek írásbeli, ősszel pedig 30 ezren szóbeli vizsgát.
(MTI)

Címkék

Maruzsa Zoltán
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!