Koronavírus - Megkétszerezték a Covidea ötlet- és startup verseny díjazását

Koronavírus, 2020.07.04

Az eredetileg tervezett mintegy 60 millió forint helyett több mint 120 millió forint értékben díjaztak pályázókat a Covidea elnevezésű ötlet- és startup versenyen - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szombaton az MTI-vel.

A tárca közleményében emlékeztetett: a pályázóknak a koronavírus-járvány okozta egészségügyi és társadalmi helyzetre kellett megoldási lehetőségeket keresniük az áprilisban meghirdetett versenyen.

"Sokkal több kimagasló színvonalú ötlet és projektterv érkezett, mint amire számítottunk, ezért úgy döntöttünk: megduplázzuk a támogatásukra fordítható keretet" - idézte a minisztérium az ITM parlamenti és stratégiai államtitkárát.

Schanda Tamás szólt arról is, hogy a járványhelyzet alatt példás összefogás alakult ki az országban, a segíteni akarás pedig az innovatív ötletekre is ösztönzően hatott - olvasható a közleményben.

Az ITM tájékoztatása alapján a szakmai zsűri 29 projektet és 5 ötletet díjazott a versenyen, amelynek támogatásában a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal is részt vett.

A nyertes pályázatok jellemző tématerületei az egészségügy és orvostudomány, a digitális oktatás, és más műszaki tudományok. A támogatott projektek között megtalálható beltéri, autonóm fertőtlenítőrobot, klinikai távoktatási és vizsgáztatási rendszer fejlesztése; vírusdiagnosztikai fejlesztés, mobil eszközökre optimalizált kkv-hitelezést támogató fejlesztés, online oktatórendszer az otthontanulás támogatására, továbbá tömeges szűrések automatizálására irányuló fejlesztés - közölte a minisztérium.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!