TV műsor

Koronavírus - Megugrott a koronavírussal fertőzöttek száma a Gázai övezetben

Koronavírus, 2020.11.23

Megugrott a koronavírussal fertőzöttek száma a palesztin Gázai övezetben, részleges zárlatot rendeltek el - jelentette a Jediót Ahronót című izraeli újság hírportálja, a ynet hétfőn.

Az elmúlt hónapban ötszörösére ugrott a koronavírussal fertőzöttek száma a térségben, a túlterheltség már az egészségügyi ellátó rendszer határait feszegeti, közölte a vöröskereszt helyi irodavezetője a ynettel.

A Gázai övezetben közel egy hónapja éjszakai korlátozásokat vezettek be, a lakosok este 8-tól reggel 5-ig nem hagyhatják el otthonaikat. Kevés az orvosi eszköz, a védőfelszerelés, a gyógyszer, hiány van tesztekből, és aggódnak egy esetleges teljes karantén bevezetése miatt is, elsősorban annak az eleve súlyos helyzetben lévő gazdaságra gyakorolt hatásai miatt. Az övezetet uraló iszlamista Hamász terrorszervezet ugyanis a járvány terjedése nyomán kilátásba helyezte a teljes zárlat elrendelését.

A kórházak jelenleg mintegy 90 százalékos kihasználtsággal működnek, s a beérkező koronavírusos betegek 70 százalékának súlyos az állapota. Az ENSZ egészségügyi szervezetének, a WHO-nak a helyi orvosa szerint egy héten belül képtelenek lesznek ellátni a válságos állapotú betegeket.

Az elmúlt héten mintegy 2000 új fertőzöttet azonosítottak, ami az egy héttel korábbi esetszám duplája volt. Hiány van lélegeztetőgépekből is, Gáza száz rendelkezésre álló gépéből már 79-cel Covid-19-es betegeket gyógyítanak. A szakemberek úgy vélik, hogy ha a jelenlegi ütemben terjed a járvány, akkor tíz nap múlva már nem tudnak minden beteget ellátni, lesznek olyanok, akiknek nem jut hely az intenzív osztályokon.

Az övezetben eddig mintegy 14 000 ember fertőződött meg a koronavírussal, és 65-en haltak meg - a fertőzések nagy része augusztus után történt.

A járvány súlyosságát enyhíti a kedvező kormegoszlás, az, hogy a lakosság jelentős része fiatal vagy gyermek, akik ritkán betegednek meg súlyosan, viszont súlyosbítja a zsúfoltság, az, hogy 1,85 millió ember él mindössze 365 négyzetkilométeren, ami a fertőzés gyors terjedésének kedvez.

A palesztinok nem csatlakoztak a nemzetközi oltóanyag-vásárlási versenyhez, az izraeli lap szerint azt remélik, hogy nemzetközi "adományként" megkapják majd az oltást.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!