TV műsor

Koronavírus - MKPK: a megyés püspökök döntenek a nyilvános szertartásokról, Budapesten továbbra sem tartanak miséket

Koronavírus, 2020.05.01

A megyés püspökök döntenek a nyilvános szertartások megtartásáról, Budapesten és környékén a korábbi egyházi rendelkezések érvényesek - olvasható a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) MTI-hez eljuttatott pénteki közleményében.

A püspökök testülete a pénteken bejelentett, hétfőn hatályba lépő új járványügyi szabályok miatt módosította korábbi rendelkezéseit.

Azt írták: a templomok "mint a lelki feltöltődés és imádság" különösen fontos helyei, "továbbra is nyitva állnak". "A nyilvános liturgia végzéséről, illetve a szentségek kiszolgáltatásának módjáról" az egyes megyés püspökök a helyi körülmények és lehetőségek, valamint az egészségügyi előírások figyelembe vételével döntenek majd.

Budapesten és ott, ahol az állami szabályok változatlanok maradtak, a korábbi egyházi rendelkezések érvényesek, vagyis nem tartanak nyilvános szentmiséket.

Úgy fogalmaztak: "mindenben kövessük a hatóságok járványügyi előírásait. Főleg idősebb, veszélyeztetett, illetve beteg testvéreinktől pedig azt kérjük, hogy továbbra is maradjanak otthon".

Hozzátették: a hívek továbbra is felmentést kapnak a vasárnapi szentmisén való részvétel kötelezettsége alól és amíg a rendkívüli helyzet tart, a püspökök továbbra is lehetővé teszik "az általános feloldozás megadását".

A püspökök továbbra is bátorítják a híveket, hogy "töltsenek kellő időt imádsággal - a Szentírás olvasásával, zsolozsma végzésével vagy más imával - egyénileg vagy a családban" és lletve kapcsolódjanak be a szentmise-közvetítésekbe, amelyek időpontjairól a katolikus egyház honlapjain lehet tájékozódni.

Felhívták a figyelmet arra, hogy a betegellátás, a gyóntatás és a rendkívüli áldoztatás alatt a papok és a hívek mindenben kövessék az állami járványügyi rendelkezéseket, ugyanakkor tartsák be az egyes egyházmegyék külön előírásait is.

Az egyházi fenntartású oktatási, szociális és egészségügyi intézményekben szintén továbbra is mindenben az állami előírásokat kell követni és a hatóságokkal mindenben együtt kell működni.

A püspökök a plébániai és a szerzetesközösségektől továbbra is az kérik, hogy "a járványügyi hatóságok előírásainak megtartása mellett szervezzék meg a folyamatos imát a járvány érintettjeiért".
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!