Koronavírus - MSZP: az egészségügyön és az oktatáson nem lehet spórolni

Koronavírus, 2021.04.25

Az MSZP szerint a "gyilkos koronavírus-járványnak" kellett bekövetkeznie ahhoz, hogy mindenki megértse: az egészségügyön és az oktatáson nem lehet spórolni - mondta a szocialisták társelnöke vasárnap, a Facebookon közvetített sajtótájékoztatón.

EP-választás - Tóth Bertalan, az MSZP-Párbeszéd listavezetője Tóth Bertalan kiemelte, az MSZP előválasztási programja éppen azt tartalmazza, hogy több pénzt kell fordítani ezekre a rendszerekre. Úgy fogalmazott: "most saját szemünkkel láthatjuk, milyen következményekkel jár, ha egy kormány éveken át sorsára hagyja az egészségügyet". Hangsúlyozta, Magyarország még az orvosbérek emelése után sem költ annyit az egészségügyre, mint az uniós átlag, ennek következtében eladósodtak a kórházak, orvos- és nővérhiány van, valamint "kilométer hosszúak" a várólisták. Az ellenzéki párt társelnöke szerint a közoktatás fideszes átalakítása tragikus teljesítményromlást okozott a diákok körében, ráadásul nem eltünteti, hanem elmélyíti a társadalmi különbségeket. Az MSZP ezért az egészségügy, valamint a köz- és felsőoktatás gyökeres átalakítását kezdeményezi - hangsúlyozta Tóth Bertalan, hozzátéve, gondoskodó, esélyteremtő államra és fejlett önkormányzati rendszerre van szükség.



Kiemelte, az egészségügyi szolgáltatások fejlesztése mellett drasztikusan csökkentenék a várólistákat, több gyermek- és háziorvost szeretnének, és minden egészségügyi dolgozó bérét úgy növelnék, hogy 2024-re érje el az uniós átlagot.

Tóth Bertalan elmondta, az oktatásban mindenkinek biztosítanák a tehetsége által kiérdemelt továbbtanulást. "Egyetlen fiatal sem kallódhat el" - tette hozzá.

Szólt arról is, megteremtenék a világnézetileg semleges oktatás feltételeit, öt évfolyamos alsó tagozatot vezetnének be, hogy a diákok biztos alaptudáshoz jussanak, a tankötelezettség korhatárát 18 évre emelnék, csökkentenék a pedagógusok heti kötelező óraszámát, a "privatizált egyetemek pedig újra köztulajdonba kerülnek és visszaadjuk a szabadságukat".
(MTI)

Címkék

Tóth Bertalan MSZP
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!