Koronavírus - Novák: elfogadta a kormány a taotámogatás összegének visszaemelését

Koronavírus, 2021.07.06

Elfogadta a kormány a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs javaslatát, amely szerint a látvány csapatsportágakat érintő taotámogatás jelenlegi 100 milliárd forintos összegét vissza kell emelni a korábbi 125 milliárd forintra - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter kedden az operatív törzs ülése után tartott budapesti sajtótájékoztatón.

Novák Katalin a portugál munkaügyért, szolidaritásért és szociális biztonságért felelős miniszterrel tárgyalt Portóban Novák Katalin hozzátette: az erről szóló kormányrendelet kedden jelenik meg. A döntés szintén a közösségi élet újraindulásához járul hozzá, mert a támogatásból sportfejlesztéseket lehet megvalósítani - hangsúlyozta.

Azt mondta: az általa vezetett operatív törzs keddi ülésén arról született javaslat, hogy a kormány négy vidéki, sport- és közösségi létesítmény fejlesztésére biztosítson forrást a közösségi élet újraindításáért és megerősítéséért. A fejlesztések Turán, Tarpán, Komlón és Edelényben valósulhatnak meg - ismertette.

A miniszter a jelenlegi járványügyi intézkedésekkel kapcsolatban emlékeztetett: miután a koronavírus ellen beoltottak száma elérte az 5,5 milliót, a korlátozások jelentős része megszűnt. Így például az egészségügyi és szociális intézmények kivételével megszűnt az általános maszkhasználati kötelezettség.

Novák Katalin felhívta a figyelmet arra, hogy egy már megjelent kormányrendelet szerint július 31-ig meghosszabbították azt az intézkedést, amelynek köszönhetően az ételek házhozszállítása, rendelése és elvitele esetén 27 százalék helyett 5 százalékos áfakulcs van érvényben.

Beszámolt arról is: a kormány és a budapestiek között megállapodás született arról, hogy még idén több mint 10 milliárd forintos támogatást kapnak budapesti kerületek és a főváros az egészségügyi alap- és járóbeteg-ellátás fejlesztésére.

A támogatást olyan beruházásokra biztosítják, amelyek már megfelelően előkészítettek - tudatta, hozzátéve: arról, hogy mire használhatók fel a források, a Magyar Közlönyben jelenik majd meg egy lista, amelyet a kormány a fővárossal együttműködve állított össze.

Kérdésre válaszolva elmondta: a megállapodásba olyan garanciákat építettek be, amelyek garantálják, hogy a főváros ne használhassa más célra a forrásokat.

Novák Katalin azzal összefüggésben, hogy a Semmelweis Egyetemen lehetőséget biztosítanak az oltások után kialakuló ellenanyagszint mérésére, azt mondta: nincs olyan törekvés, hogy ezt a kormány országos akcióvá tegye, de örömtelinek nevezte, hogy az egyetem ebben is úttörő.

A gyermekvédelmi törvénnyel kapcsolatos kérdésekre úgy reagált: a törvény a gyermekek védelmét szolgálja, a 18 év felettiekre egyáltalán nem vonatkozik. Azt mondta: a törvény nem diszkriminatív, nem jogsértő, és még nincs olyan vizsgálat, amely kimondta volna ennek az ellenkezőjét.

Az építőanyagárak szabályozását illető kérdésre azt felelte: a kormány célja, hogy gátat szabjon az áremelkedésnek, ezzel lehetővé téve, hogy a családtámogatások a lehető legnagyobb segítséget jelentsék.

Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára arról beszélt: a koronavírus-járvány alatt nagyon fontos volt, hogy a sportlétesítmények fejlesztései ne álljanak le. A kormány döntéseinek és támogatásának köszönhetően ez így is történt, és jelenleg is sok projekt vár fejlesztésre országszerte - tette hozzá.

Kiemelte: a kormány járványkezelésének köszönhetően telt házzal lehetett megtartani a Puskás Arénában a labdarúgó-Európa-bajnokság Magyarországon megrendezett mérkőzéseit, és sok olyan program indulhatott el, amely az utánpótlásnevelést és a szabadidősportot támogatta, ezzel több ezer gyermeknek és családnak lehetővé téve a mindennapos mozgásgazdag életmódot.

Beszámolt arról, hogy folytatódik a nemzeti köznevelési infrastruktúra-fejlesztési program, a nemzeti szabadidős egészség- és sportparkok építése, a honvédelmi sportközpontok fejlesztése, a budapesti pályafejlesztési program, a kézilabda-munkacsarnokok fejlesztése, és hamarosan indul az "Úszó nemzet" program - tudatta.

Hozzáfűzte: a budapesti mellett fontos a vidéki sportélet támogatása is, ezért a "Hiszek benne" sportprogramok a kis és közepes sportegyesületeket és a szabadidősportot segíti.
(MTI)

Címkék

Novák Katalin
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!