Koronavírus - Operatív törzs: megszűnik az operatív törzs sajtótájékoztatója

Koronavírus, 2021.06.11

Mivel véget ért a koronavírus-járvány harmadik hulláma, a járvány elleni védekezésért felelő operatív törzs sajtótájékoztatója is megszűnik - közölte az operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a pénteki online tájékoztatón.

Kiss Róbert azt mondta, hogy emellett átállnak készenléti jellegű adatszolgáltatásra is, vagyis a járványügyi adatokat kizárólag hétköznapokon közlik, hétvégén nem.

A www.koronavirus.gov.hu honlapon továbbra is minden fontos információ megtalálható - tette hozzá.

Tudatta azt is: az operatív törzs újabb könnyítő védelmi intézkedésekre tett javaslatot. Ezek értelmében falunapon egy időben - életkorra tekintet nélkül - 1500-an lehetnek jelen, a rendezvényen nem védettek is részt vehetnek, és megengedett az élőzene is.

Zenés-táncos rendezvény helyszínén életkortól függetlenül csak védettek vehetnek részt.

Hozzátette: az intézkedések betartásáért a falunap, illetve a zenés-táncos rendezvény szervezője a felelős.

Kiss Róbert beszámolt arról, hogy Magyarország már 16 állammal között kétoldalú, és Romániával egyoldalú megállapodást a védettségi igazolások elfogadásáról. A védettségi igazolások kölcsönös elfogadásáról szóló kétoldalú megállapodások kiegészülnek az Albán Köztársasággal, a Marokkói Királysággal és az Ukrajnával kötött megállapodással - fűzte hozzá.

A védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldásának ötödik ütemével összhangban folyamatosan változnak a Magyarországra történő beutazás szabályai - mondta.

Közölte: a Magyarországra személyforgalomban történő beutazási korlátozások nem vonatkoznak arra az emberre - és a felügyelete alatt álló kiskorúra -, akinek olyan ország által kiállított védettségi igazolása van, amellyel Magyarország kétoldalú megállapodást kötött a védettségi igazolások kölcsönös elfogadásáról, vagy amelynek a védettségi igazolását Magyarország egyoldalúan elismerte.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!