Koronavírus - Ösztöndíjpályázat debreceni művészeknek

Koronavírus, 2020.05.19

A koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került debreceni művészek megsegítésére az önkormányzat megbízásából művészeti ösztöndíjpályázatot hirdet a Debrecen Kultúrájáért Alapítvány kuratóriuma - közölte a városháza sajtószolgálata az MTI-vel kedden, megjegyezve, hogy a pályázat benyújtásának határideje június 19., a pályázatok elbírálása folyamatos.

A kiírás szerint két típusú ösztöndíjra nyújthatnak be pályázatot debreceni művészek: önfoglalkoztató művészek, illetve fiatal zenészek pályázhatnak a támogatásra.

A pályázaton korhatár megjelölés nélkül indulhatnak olyan debreceni előadóművészek, alkotóművészek, akiknek a veszélyhelyzet következtében fellépéseik, rendezvényeik maradtak el, így anyagilag nehéz helyzetbe kerültek. Az ösztöndíjat elnyerő pályázónak vállalnia kell, hogy közreműködik a nyár vagy ősz folyamán megrendezett debreceni kulturális eseményeken, vagy - akár közvetett módon - jelen lesz a város kulturális életében.

A közlemény szerint a tehetséges, fiatal, helyi amatőr zenészek támogatására olyan ösztöndíjat hoztak létre, amely a jelenlegi helyzetben kedvező feltételeket teremt a felkészülésükhöz. Pályázni egy zenei művel lehet, amelyről 2019. január 1-jétől nem régebbi, nyilvános helyszínen történt felvételt kell benyújtani, a korhatár 35 év.

A pályázati kiírás már letölthető a https://www.debrecen.hu/hu/debreceni/hireink/muveszeti-osztondij-palyazat honlapról - közölte a debreceni városháza sajtószolgálata.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!