TV műsor

Koronavírus - Pedro Sánchez: hárommillióan fertőződhettek meg Spanyolországban

Koronavírus, 2020.10.23

Spanyolországban valójában már hárommillió ember fertőződhetett meg az új típusú koronavírussal a járvány kezdete óta, ami a regisztrált esetszám háromszorosa - mondta Pedro Sánchez miniszterelnök televíziós beszédében pénteken.

"A helyzet súlyos, közösen, határozottan kell cselekednünk" - fogalmazott a kormányfő, arra kérve az országban élőket, hogy legyenek együttműködők és fegyelmezettek, közlekedjenek kevesebbet, és mérsékeljék programjaikat, összejöveteleiket.

Hangsúlyozta: a kormány mindenképp el akarja kerülni a tavaszihoz hasonló kijárási korlátozások bevezetését, amikor hónapokon keresztül csak olyan indokkal lehetett utcára lépni, mint például a munkába járás vagy a bevásárlás.

A márciusi állapottal azonban "összehasonlíthatatlan" a jelenlegi helyzet, mivel az országban nőtt a tesztelés, rendelkezésre állnak az egészségügyi védőfelszerelések, nagyobb a higiéniai tudatosság és szabályozott a maszkviselés - érvelt Pedro Sánchez.

Mint mondta, százezerből 348 ember fertőzött az országban, a cél, hogy ezt a számot 25-re csökkentsék.

A spanyol egészségügyi minisztérium pénteki jelentése szerint 24 óra alatt több mint nyolcezer új esetet igazoltak a PCR-tesztek, míg a regisztrált esetszám mintegy 20 ezerrel emelkedett csütörtök óta.

A fertőzés eddig 34 752 emberéletet követelt, 655-en az elmúlt egy hétben vesztették életüket.

A nap folyamán az ország 17 tartományából és két észak-afrikai exklávéjából öt kezdeményezte hivatalosan a központi kormánynál, hogy területén rendeljen el szükségállapot, amely jogalapot biztosítana a szabad mozgás korlátozásához. Ezek: Asztúria, Baszkföld, Extremadura, La Rioja és Melilla.

Éjszakai kijárási tilalom bevezetésére készül Kasztília és León, Murcia, Valencia és több városában Andalúzia is.

A fővárost is magába foglaló madridi autonóm közösségben szombat délután jár le a két hete elrendelt szükségállapot, amely korlátozta a ki- és belépést kilenc városban, ahol a legrosszabbak voltak a fertőzöttségi mutatók.

A régió azonban nem marad tilalmak nélkül ezután sem: meghatározott zónákat továbbra sem lehet szabadon elhagyni, sem megközelíteni, mivel ott az esetszámok továbbra is meghaladják az 500-at százezer lakosra vetítve. Emellett a tartomány teljes területén éjféltől reggel hat óráig tilos lesz összejöveteleket, például utcai vagy házibulikat tartani.

A vendéglátóegységek viszont az eddigi 23 óra helyett éjfélig lehetnek nyitva, a korábban elrendelt 50 százalékos létszámkorlátozás mellett.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!