TV műsor

Koronavírus - Romániában alkotmányosnak bizonyult a veszélyhelyzetet szabályozó törvény

Koronavírus, 2021.06.08

Nem sérti a román alaptörvényt a veszélyhelyzetet szabályozó, tavaly tavasszal elfogadott törvény, amely jogalapot teremtett a bukaresti kormánynak a koronavírus-járvány megfékezését célzó korlátozások bevezetésére - állapította meg kedden a román alkotmánybíróság.

A jogszabály ellen öt különböző óvást adtak be azok, akik a maszkviselési kötelezettség, vagy egyéb korlátozások megszegése miatt kiszabott bírságok eltörléséért pereskedtek.

Az utólagos normakontrollt a megbírságoltakat képviselő ügyvédek kezdeményezték, hozzájuk csatlakozott áprilisban a - vírustagadó és nacionalista szólamokkal frissen a törvényhozásba került - Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) is.

George Simion parlamenti képviselő, az ellenzéki párt társelnöke az AUR fellépésének tulajdonította, hogy a kormány lazított a járványügyi rendelkezéseken, miután egy éven keresztül rengeteg "visszaélést követett el" és "lábbal tiporta" a polgárok szabadságjogait.

Simion szerint a veszélyhelyzetet sosem hagyta jóvá a - polgári jogok ideiglenes korlátozására egyedül jogosult - parlament, a veszélyhelyzet rendszeres meghosszabbítása pedig valójában az egészségügyi közbeszerzéseken nyerészkedő érdekcsoportok meggazdagodását szolgálta.

Romániában tavaly május 15-én váltotta fel veszélyhelyzet a koronavírus-járvány által korábban meghirdetett, két hónapig tartó rendkívüli állapotot: azóta a bukaresti kormány minden hónapban újabb 30 nappal meghosszabbította a korlátozások érvényben tartására jogalapot biztosító veszélyhelyzetet.

Romániában nem először kérdőjelezték meg a járványügyi intézkedések alkotmányosságát. Tavaly júliusban az ombudsman óvásának helyt adva az alkotmánybíróság megszűntette a karanténintézkedések jogalapját, így néhány héten keresztül - az új karanténtörvény elfogadásáig - a hatóságok csak ajánlhatták a fertőzötteknek, de nem kényszeríthetik őket, hogy legalább
két hétig ne érintkezzenek senkivel.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!