TV műsor

Koronavírus - Romániában stabilizálódott a napi esetszám, de nőtt a súlyos esetek száma

Koronavírus, 2020.08.04

Romániában több jele van annak, hogy tetőzik a koronavírus-járvány, de kedden újabb negatív rekordok születtek az elhalálozások és a súlyos esetek számának tekintetében.

A stratégiai kommunikációs törzs (GCS) keddi jelentése szerint újabb 1232 embernél mutatták ki a koronavírust az utóbbi 24 órában. Ez több mint 10 százalékkal meghaladja ugyan az utóbbi két hét napi átlagát, de néhány százalékponttal elmarad az utóbbi hét átlagától, tehát a napi esetszám az utóbbi héten napi 1200 körül stabilizálódott, és nem emelkedett tovább.

A járvány visszaszorulásának reményét hordozza az is, hogy Emilian Popovici, a román járványügyi társaság alelnöke szerint az utóbbi egy héten - május 23. óta először - ismét 1 alá csökkent az úgynevezett reprodukciós ráta, amely azt jelzi, hogy egy ember hány másikat fertőz meg.

Ezt a mutatót 1 alá kell szorítani a járvány megfékezése érdekében. Július 10. körül, amikor a hatóságoknak nem volt jogalapjuk karanténba küldeni a fertőzésgyanús embereket, a reprodukciós ráta elérte az 1,21-et Romániában - mutatott rá a szakember.

A júliusi fertőzési hullám azonban most érzékelteti hatását az elhalálozások és a súlyos esetek magas számában. Kedden minden korábbinál több, 48 koronavírusos beteg elhunytáról számolt be a GCS: ezzel 2480-ra emelkedett a járvány romániai áldozatainak száma.

Az ismert aktív esetek száma már a 25 ezret közelíti. Közülük csaknem 7800-an vannak kórházban, és ismét megdőlt az intenzív terápián ápolt súlyos esetek száma, amely elérte a 436-ot.

A járvány főleg Bukarestben és a főváros közelében található Arges, Brassó, Prahova és Dambovita megyében terjed. A keddi, újonnan diagnosztizált esetek csaknem 13 százalékát Bukarestből jelentették: a fővárosban egyetlen nap alatt másfélszer annyi koronavírus-fertőzést diagnosztizáltak, mint a legkevésbé fertőzött Szatmár megyében a járvány kezdete óta együttvéve.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!