TV műsor

Koronavírus - Sojgu: megkezdődött az orosz hadsereg személyi állományának beoltása

Koronavírus, 2020.11.27

Megkezdődött az orosz fegyveres erők személyi állományának beoltása, amelynek keretében több mint 400 ezren kapják majd meg az új típusú koronavírus elleni vakcinát - jelentette be Szergej Sojgu védelmi miniszter pénteken a tárca vezetői kollégiumának ülésén.

Elmondta, hogy eddig a fegyveres erőknél 2500 embert oltottak be, és ez a szám az év végéig eléri a 80 ezret. Közölte, hogy 500 ember bevonásával kísérletek folynak a fertőzés ellen beoltott katonák antitesttartalmú vérplazmájával való gyógyítással.

Beszámolója szerint a fegyveres erőknél az elmúlt két hét során folyamatosan csökkent a fertőzöttek aránya a gyógyultakhoz képest. A katonai kórházakban nyolcezer új koronavírusos beteg ápolására alkalmas férőhelyet hoztak létre, amelyeknek felét civil betegek ellátására használják. 59 tomográf segítségével napi kétezer vizsgálatot végeznek el.

Mint mondta, a hadsereg a járvány kezdete óta az ország 19 régiójában egy-egy többfunkciós egészségügyi központot épített fel, és további öt létrehozásán dolgozik. Orosz katonai orvosszakértők jelenleg az ország kilenc régiójában és hat külföldi országban vesznek részt a polgári lakosság gyógyításában.

Kirill Adzinov, az orosz belügyminisztérium migrációügyi hivatalvezető-helyettese az orosz parlament felsőházában pénteken kijelentette, hogy várhatóan 2021 nyaráig meg fogják hosszabbítani azoknak a külföldieknek és hontalanoknak a tartózkodási engedélyét, akiknek ez a járványhelyzet miatt 2020. március 15. után lejárt. Az engedélyt Vlagyimir Putyin elnök szeptemberben kiadott rendeletével december 15-ig hosszabbította meg.

Dmitrij Csernisenko miniszterelnök-helyettes a TASZSZ hírügynökségnek nyilatkozva bejelentette, hogy Oroszországban a hatékonyabb védekezés érdekében az új koronavírusos esetek számára bevezették az egységes 112-es segélyhívó számot. Ezen a jövőben nemcsak orvosi segítséget lehet majd kérni, de szaktanácsot és gyógyszerkiszállítást is.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!