Koronavírus - Súlyosabb bűncselekményekkel gyanúsítják a kórházi támadót

Koronavírus, 2021.04.08

A korábban közölteknél súlyosabb bűncselekményekkel gyanúsítják a kórházi támadót, a Fővárosi Főügyészség indítványozta a férfi letartóztatásának meghosszabbítását további három hónappal - közölte a fővárosi főügyész csütörtökön az MTI-vel.

Rendőrség Ibolya Tibor közleményében azt írta: a nyomozó hatóság az eljárásban a gyanúsítottat folytatólagosan kihallgatta, és vele súlyosabb minősítést közölt.

Felidézte: a gyanú szerint a 37 éves külföldi férfi 2021. március 13-án a délutáni órákban egy VI. kerületi kórházban először egy betegtársát fojtogatni kezdte, és többször mellkason ütötte, támadásával csak a sértett segítségért kiáltása miatt érkező ápolók láttán hagyott fel. Ezután a szomszéd kórteremben, sebészeti ollókkal súlyosan bántalmazott egy védekezésre képtelen állapotban, altatásban lévő nőt. A sértett a bántalmazás következtében életveszélyes sérüléseket szenvedett.

A gyanúsított ezek után az őt megfékezni próbáló egyik ápolónőre támadt, megkísérelte mellkas tájékon megszúrni, aki a szúrásokat egy maga elé tartott kukatetővel el tudta hárítani.

A dühöngő gyanúsítottat a kórház biztonsági őreinek sikerült megfékeznie, ennek során egyikük a kezén szúrt, könnyű sérülést szenvedett.

Az altatásban lévő, súlyosan bántalmazott nő az azonnal megkezdett orvosi beavatkozás ellenére, a támadást követő 4. napon meghalt.

A férfit immár közfeladatot ellátó személy sérelmére, több ember sérelmére, és védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntett kísérletével, valamint súlyos testi sértés bűntett kísérletével gyanúsítják - írta Ibolya Tibor, hozzátéve: a BRFK életvédelmi nyomozói a súlyosabb bűncselekmények megalapozott gyanúját a férfival közölték.

A főügyész emlékeztetett: a bíróság korábban elrendelte a külföldi férfi letartóztatását 2021. április 16.-ig az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben.

A Fővárosi Főügyészség szerint a bűncselekmény jellegére, a nyomozás állására és érdekeire, valamint a terhelt személyi körülményeire tekintettel, továbbra is szükséges a legszigorúbb kényszerintézkedés fenntartása ugyancsak az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben.

A BRFK a bűncselekmény napján arról számolt be, hogy egy kínai állampolgárságú férfi az ügy gyanúsítottja.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!