Koronavírus - Újabb oktatási intézményeket fertőtlenít a honvédség

Koronavírus, 2020.12.01

A héten újabb 16 oktatási intézmény fertőtlenítését végzi el a honvédség a koronavírus-járvány elleni védekezés során - közölte a Magyar Honvédség 93. Petőfi Sándor Vegyivédelmi Zászlóaljának parancsnoka, amikor a katonák kedden végrehajtották Budapesten a köbányai Aprók Háza Óvoda biológiai mentesítését.

Koronavírus - Újabb oktatási intézményeket fertőtlenít a honvédség Miklovich János emlékeztetett arra, hogy a honvédség már a járvány első hullámától kivette a részét a járvány elleni védekezésből. Az idősotthonok és szociális intézmények fertőtlenítése mellett határbiztosítási feladatokat láttak el, illetve ellenőrizték a tranzitforgalmat is.

Ugyanakkor - folytatta -, a honvédség a járvány második hullámában is megtesz mindent a magyar emberek védelme érdekében.

Ezért az idősotthonok és szociális intézmények mellett, október végéig 59 oktatási intézményben végeztek fertőtlenítést, több mint 350 ezer négyzetméternyi területen. A munkálatokban 109 katona vett részt - sorolta.

Továbbá, a honvédség feladata kiegészült a kórházak biztosításával is, segítve az egészségügyi személyzet munkáját - tette hozzá.

Arról is szólt, hogy az óvodában öt ózongenerátorral végzik az intézmény biológiai mentesítését. A berendezések elpusztítják a levegőben és a felületeken lévő vírusokat, baktériumokat - ismertette az ezredes.

Azt is közölték, hogy a járvány első hulláma idején 1129 idősotthon és szociális intézmény fertőtlenítését végezte el a honvédség, az elmúlt időszakban pedig újabb 30 idősotthont jelölt ki az országos tisztifőorvos ismételt fertőtlenítésre.

(FOTÓ)
(MTI)

Galériánk

Koronavírus - Újabb oktatási intézményeket fertőtlenít a honvédség Koronavírus - Újabb oktatási intézményeket fertőtlenít a honvédség Koronavírus - Újabb oktatási intézményeket fertőtlenít a honvédség Koronavírus - Újabb oktatási intézményeket fertőtlenít a honvédség Koronavírus - Újabb oktatási intézményeket fertőtlenít a honvédség Koronavírus - Újabb oktatási intézményeket fertőtlenít a honvédség Koronavírus - Újabb oktatási intézményeket fertőtlenít a honvédség Koronavírus - Újabb oktatási intézményeket fertőtlenít a honvédség Koronavírus - Újabb oktatási intézményeket fertőtlenít a honvédség
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!