Koronavírus - Ukrajnában is megjelent a vírus delta variánsa

Koronavírus, 2021.06.23

Ukrajnában ketten már megbetegedtek a koronavírus egyik legveszélyesebb, először Indiában megjelent delta variánsától - mondta el Olekszij Danyilov (RNBO), az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács titkára a TSZN hírtelevíziónak.

A tisztségviselő tájékoztatása szerint egy 66 éves anya és 16 éves gyermeke nemrég tért vissza Oroszországból Ukrajnába, és betegek lettek. A laboratóriumi teszt kimutatta náluk a koronavírus delta variánsát. Kórházban vannak, állapotuk jelenleg stabil - tette hozzá.

Danyilov elmondta még, hogy Ukrajnában négy laboratórium - két magán és két állami - tudja kimutatni a delta variánst, de nincs az országban elegendő teszt ehhez, ezért Ukrajna az Egészségügyi Világszervezethez (WHO) fordult segítségért.

Közben az ukrán külügyminisztérium azt tanácsolta az ukrán állampolgároknak, hogy egészségük védelme érdekében lehetőleg ne utazzanak Oroszországba, Indiába, Nagy-Britanniába és Portugáliába, vagyis azokba az országokba, ahol a vírus delta variánsának jelentős terjedését észlelték.

Az RNBO titkára elmondta, hogy szerdán értekezletet tartottak a védelmi tanács irodájában. A tanácskozáson részt vettek mások mellett az egészségügyi miniszter, a parlament illetékes bizottságainak képviselői, vezető orvosok, virológusok és más tudósok. "Az értekezlet résztvevői döntenek egyebek mellett arról, hogy kötelezővé kell-e tenni a PCR-tesztet az Oroszországi Föderációból, Fehéroroszországból, Nagy-Britanniából és Indiából érkezők számára. Előfordulhat, hogy egy bizonyos ideig teljesen leáll az összeköttetés néhány országgal" - mondta Danyilov.

Ukrajna május 2-tól Indiából nem engedélyezte a beutazást a területére az ottani súlyos járványhelyzet miatt, a tilalmat múlt pénteken oldotta fel. Ukrajnába jelenleg a külföldiek beutazhatnak nemcsak 72 óránál nem régebbi negatív PCR-teszttel, hanem ugyanilyen gyorsteszttel, illetve a koronavírus elleni teljes beoltottságot igazoló dokumentummal is. Ugyanakkor az orosz Szputnyik V védőoltást Ukrajna nem ismeri el. Szükség van még ezen felül Ukrajnában érvényes és a koronavírus kezelésére is kiterjedő egészségügyi biztosításra.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!