WR: Olyan helyzetben találtuk magunkat egy éve, hogy a megszokott szociális kapcsolataink teljesen átalakulnak, és még azt sem tudjuk pontosan, meddig tart ez a helyzet. Meg lehetett volna előzni ezt a sokkszerű szembesülést, egyáltalán fel lehetett-e volna lelkileg készülni egy ilyen szituációra?

A jelenlegi COVID-19 világjárvány hatására a krízis és a trauma egyszerre vannak jelen. A krízis, vagy más néven válsághelyzet egy olyan jelenség, amikor az egyén egy olyan problémával találja szemben magát, amit nem tud sem elkerülni, sem megoldani nem tudja a szokásos problémamegoldó eszközeivel, emellett a probléma mindennél fontosabbá válik a számára, ezáltal a lélektani egyensúlyából kibillen. Általában az ilyen események gyorsan jelentkeznek, így felkészülni nem igazán lehet célzottan rá. Vannak önsegítő technikák, amiket be lehet vetni ilyen esetekre, de általában nem elegek, csak szabályozni tudjuk velük az érzelmi állapotunkat. A trauma egy múltba irányuló jelenség. Amíg a krízis a jövőtől való szorongást eredményezi, addig a trauma esetében a múltban átélt események okoznak szorongást. Például a betegséget komoly tünetekkel túlélők, vagy sajnos a veszteséget megélők esetében is. Egyszerre van jelen az életünkben a bizonytalanság és a bezártság. Aggódunk magunkért és szeretteinkért, ugyanakkor szeretnénk valamit visszakapni a régi életünkből.

WR: Tapasztalata szerint milyen alkatú emberek adnak helyes válaszokat az ilyenkor felmerülő kérdésekre?

Talán azokra lehet kisebb hatással, akik jó önismerettel rendelkeznek. Olyanok, akik jártak már terápiába, ahol az elakadásaikkal foglalkoztak, esetleg megoldották őket, megismerték a határaikat, reakcióikat bizonyos helyzetekre. Nem egy terhelt lelkiállapotra jött a krízis hatása. De ez nem azt jelenti, hogy vannak olyanok, akik felvértezve várták a vírust és annak hatásait. A legjobb önismeretű szakembereknél is előfordult szorongás ebben a helyzetben. A szorongás egy életet védő program, ami belénk van kódolva, hogy képesek legyünk a túlélésre. Nyilván ennek a mértéke különbözik annál, aki már eleve egy terhelt állapotban volt a járvány előtt is.

Az egyéni felelősség az egyik kulcsszereplője a járvány legyőzésének, a másik a higiéniás előírások betartása. Felelősségteljesen kell mérlegelni, hogy mekkora veszélyt jelentek én a környezetre, és a környezet rám. Ha az agy frontállebenyének a fejlődését vesszük alapul, ami a felelős döntéshozatalhoz is szükséges és körülbelül 21 éves korig fejlődik, akkor az annál idősebbeknek biológiai korlátja nincs ennek. Ami fontos lehet, az a szempontrendszer emellett. A képesség maga egy csak egy tényező, de ha nincs szempontrendszer adva, hogy miket vegyen figyelembe az ember a döntéshez, akkor ez félreviheti a felelősségteljes döntést. Szerintem mi, pszichológusok abban tudjuk segíteni a folyamatot, hogy ezt a szempontrendszert meg tudjuk adni a hozzánk fordulóknak. Fel kell mérni az egyéni kockázatot: átestem e betegségen?, kaptam-e oltást?, kialakult-e a teljes immunitásom? És a környezetre való hatásomat: betartom-e a higiénés előírásokat? rendesen viselem-e a maszkot? kivel szeretnék találkozni, mekkora a kockázat, hogy megfertőzöm? Van-e más, biztonságosabb lehetőségem kapcsolatot a kapcsolatot tartani a szeretteimmel? stb.

A szociális konfliktusok abból tudnak adódni, hogy ha az egyik fél próbál felelősségteljesen viselkedni, addig a másik nem. Nem tartja be, sérti a határainkat. Általában azokkal az egészséges emberekkel van most több gond, akiknek a határokkal, korlátokkal, hatalommal van valamilyen személyes érintettsége, traumája a múltban. Nem hajlandóak maszkot viselni, akár deviáns viselkedést is mutathatnak, próbálnak lebeszélni az oltásról, esetleg tagadják a vírus jelenlétét. Mivel keveseknek van közülük problémabelátása, így ők általában nem is kérnek szakmai segítséget. Érdemes kifejezni ilyen esetekben az igényeinket, határainkat, megbeszélni a családtagokkal, barátokkal, ismerősökkel, hogy ha akar találkozni velünk, akkor milyen keretek között tegye. Ne kezeljük tabuként. Vagy ha túl sok cikkel áraszt el minket és nem szeretnénk ezt, akkor nyugodtan lehet vele közölni. Fontos a tiszta, egyenes, nyugodt kommunikáció.

A pontosabb önismerethez nem feltétlen elég egy specifikus krízishelyzet. Úgy gondolom, hogy sokat tanított nekünk a világjárvány, akár felelősségvállalás terén, akár a személyes és környezeti higiénia terén. A kollektív összefogás is megjelent, inkább összébb tartunk, kiállunk egymás mellett, nem széthúzva bírálunk bizonyos eseteket. Túlélésünk kulcsa az együttműködésben és a türelemben rejlik.

Csak a magánszféráról tudok beszélni, ott az elmúlt 5 évben már erősen megjelent az igény a pszichológiai szolgáltatásokra. Erre a járvány csak ráerősített, most leginkább krízisintervenciókra és traumafeldolgozásra van igény, de a járványtól független párkapcsolati, munkahelyi krízisek, vagy korábbi más személyes elakadások is jelen vannak.

Remélem. Viszont ahogy távolodik majd időben ez az esemény, úgy lesznek hajlamosak az emberek felejteni is, vagy a határaikat lazábbra venni. A járvány hatásai viszont évekig fennmaradhatnak transzgenerációs traumaként is a következő generációkban. Egy háborús helyzettel egyenértékű, a jelenlegi helyzet.

Fotó: Illusztráció