TV műsor

A Fidesz EP-delegációja az uniós parlament elnökéhez fordult az ukrajnai magyarokat ért folyamatos megfélemlítések miatt

Külföld, 2021.02.03

Gál Kinga, az Európai Parlamentben tevékenykedő  magyar néppárti (Fidesz-KDNP) képviselőcsoport elnöke és Deutsch Tamás, a képviselőcsoport vezetője levélben fordult David Sassolihoz, az Európai Parlament elnökéhez az ukrajnai magyarokat érő folyamatos megfélemlítésekkel kapcsolatban.

A képviselők felhívták a figyelmet arra, hogy az elnökhöz intézett első két levelükben már beszámoltak az Ukrán Biztonsági Szolgálat tavaly november végi, a kárpátaljai magyar közösség számos intézményét ért indokolatlan és erőszakos akciójáról, illetve arról, hogy egy szélsőséges ukrajnai hírportál Bocskor Andreát, a Fidesz Kárpátaljáról származó európai parlamenti képviselőjét "halállistára" tette. A képviselők hangsúlyozták: az ukrajnai hatóságok egyik esetben sem vizsgálták ki a történteket.

Gál Kinga és Deutsch Tamás tájékoztatták Sassolit arról is, hogy a Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter január végi ukrajnai hivatalos látogatása előtti napon Magyarország kijevi nagykövetsége, az ungvári főkonzulátus, a beregszászi konzulátus, a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Magyar Főiskola és az Egán Ede Gazdaságfejlesztési Központ fenyegető levelet kapott, amelyben "ukrajnai hazafiak" kilátásba helyezték, hogy amennyiben a miniszter Ukrajnába utazik, "készüljenek nagy vérontásra, magyar vér fog folyni". A kijevi nagykövetség az ügyben feljelentést tett a rendőrségnél.

A Fidesz politikusai közleményükben jelezték, hogy a fejlemények fényében "helyénvalónak" tartanák, ha az EP elnöke a plenáris ülésen nyilatkozatban ítélné el Bocskor Andrea halálos megfenyegetését.

"Úgy véljük, hogy képviselőtársunk példa nélküli megfélemlítése nem maradhat az Európai Parlament elnökének válasza nélkül. Az Európai Parlament bevett gyakorlatának fényében a halálos fenyegetés messze meghaladja azt a határt, amelyen az elnöknek plenáris ülésen nyilatkoznia kell" - húzták alá a képviselők.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!