A franciák több mint harmada szerint Marine Le Pen pártja nem jelent veszélyt a demokráciára

Külföld, 2021.05.10

Egyre kevesebb francia tartja veszélyesnek a demokráciára a Marine Le Pen vezette Nemzeti Tömörülést, de csak harmaduk hisz a párt kormányzóképességében, s egynegyedük gondolja úgy, hogy a pártelnök jó köztársasági elnök lenne - derül ki egy hétfőn közzétett felmérésből, amelyet a Le Monde című liberális napilap és a FranceInfo közszolgálati hírrádió ismertetett.

A Kantar Public közvélemény-kutató intézet által árpilis 29. és május 4. között 1015 választásra jogosult állampolgár megkérdezésével készült felmérés szerint a franciák 42 százaléka úgy gondolja, hogy a Nemzeti Tömörülés nem jelent veszélyt a demokráciára. Ez egypontos javulást jelent tavalyhoz, és hatpontosat az előző, 2017-es elnökválasztáshoz képest. Ugyanakkor a választók 49 százaléka még mindig veszélyt lát a radikális jobboldali pártban.

A Nemzeti Tömörülés által hirdetett eszmékkel a franciák 29 százaléka ért egyet, ami három pontos javulást jelent egy év alatt, ugyanakkor elmaradt a 2014-nem mért 34 százalékos támogatottságtól, és összességében 1984 óta változatlan mértékű. A megkérdezettek egyértelmű többsége, 62 százaléka, még mindig nem ért egyet a Nemzeti Tömörülés által képviselt értékekkel, de ez öt százalékkal kisebb elutasítottságot jelent, mint tavaly.

A franciák többsége (55 százaléka) úgy látja, hogy a Nemzeti Tömörülés képes megszerezni a hatalmat. Ez az arány nem változott jelentős mértékben az elmúlt évben, miközben az azt megelőző években vált a választók személyben kormányzóképes erővé a Marine Le Pen vezette párt (2019-ben 7, míg 2020-ban 9 százalékkal nőtt az arányuk).

Ugyanakkor a megkérdezetteknek csak 33 százaléka gondolja azt, hogy a Nemzeti Tömörülés képes lenne részt venni egy kormányban. Az arány három százalékot javult tavaly óta. A megkérdezettek többsége (56 százaléka) úgy véli, hogy a Nemzeti Tömörülés "csak egy olyan párt, amely az ellenszavazatokat fogja össze".

Marine Le Penről, a párt vezetőjéről és elnökjelöltjéről a franciák 53 százaléka gondolja azt, hogy képes döntéseket hozni, de csak 24 százalékuk szerint lenne jó köztársasági elnök, és 37 százalékuk szeretné, hogy ő legyen a párt elnökjelöltje a jövő évi elnökválasztáson.

A pártelnökről a megkérdezettek 37 százaléka gondolja, hogy a saját táborán kívül is meg tud szólítani választókat, 42 százalékuk szerint "érti a franciák mindennapi problémáit". Ez utóbbi tábor három százalékkal nőtt egy év alatt.

"A Nemzeti Tömörülés lassan lábadozik a 2017-es választási vereség után, és kezdi visszahódítani a közvéleményt a párt által hirdetett eszmék és az elnökük megítélésében, de csak lassú ütemben. Ma már kevésbé tűnik veszélyesnek a demokráciára, és egyértelműen része a politikai színtérnek, mindazonáltal Marine Le Pennek még sokat kell tennie a megítélése javításáért, és azért, hogy visszaszerezze a legutóbbi elnökválasztás előtti rekordméretű támogatottságát" - írta kommentárjában a Le Monde.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!