A horvát parlementi választásokat április 17-én tartották, az eredmény pedig április 29-én emelkedett jogerőre.
A horvát központi választási bizottság által - százszázalékos feldolgozottság alapján - közzétett adatok szerint az eddig kormányzó HDZ a diaszpóra három képviselőjével együtt 61, a Szociáldemokrata Párt (SDP) irányította Igazság Folyói nevű választási koalíció pedig 42 mandátumot szerzett a 151 fős törvényhozásban.
A harmadik legtöbb mandátum a vukovári Ivan Penava polgármester vezette Haza Mozgalomnak (DP) jutott: ők 14 képviselői helyre tettek szert.
Átlépte még az ötszázalékos parlamentbe jutási küszöböt a szintén jobboldali Híd 11 mandátummal, a fővárost vezető Képesek Vagyunk Rá! (Mozemo!) baloldali-zöld szövetség 10 mandátummal, az Isztriai Demokratikus Gyűlés (IDS) regionális párt és a Független Északi Platform 2-2 mandátummal, valamint a Fokus/Köztársaság párt egy mandátummal.
A nemzeti kisebbségeknek biztosított nyolc képviselői hely közül hármat a szerb, egyet a magyar, egyet az olasz, egyet pedig a cseh és szlovák kisebbség közös képviselője tölt be, az összes többi nemzetiséget két ember képviseli az új összetételű parlamentben.
Andrej Plenkovic ügyvezető kormányfő csütörtökön bejelentette: a HDZ-nek megvan a 76 szükséges támogatói aláírása.
A HDZ-nek a DP-vel együtt 73 képviselője van. Utóbbi párt két megválasztott képviselője nem adta aláírását a HDZ-vezette kormány megalakulásához. Három képviselő a kisebbség soraiból támogatja a kabinetet.
A DP három minisztériumot kap: a mezőgazdasági, valamint a gazdasági és energetikai tárcát - amelyből kiválik a környezetvédelem-, továbbá egy új minisztérium is létrejön, a demográfiai minisztérium, melynek élére szintén DP-s miniszter kerül. Emellett több mint tíz államtitkára is lesz, valamint a parlament egyik alelnöke is a soraiból kerül ki.
(MTI)
Véleménye van? Szóljon hozzá!