A horvát kormányfő szombati zágrábi sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre kijelentette: Horvátországnak nem áll érdekében beavatkozni Szerbia belügyeibe, és az ilyen állítások megalapozatlanok.
Andrej Plenkovic pénteken közölte: levélben tájékoztatta Mark Rutte NATO-főtitkárt arról, hogy Szerbia kínai gyártmányú szuperszonikus rakétákat szerzett be.
Úgy vélekedett, a kérdést a NATO-nak és a szövetség tagállamainak is figyelembe kell venniük. A horvát miniszterelnök szerint ilyen típusú kínai fegyverrendszerről eddig nem volt tudomásuk európai területen.
Aleksandar Vucic szerb elnök csütörtök este megerősítette, hogy Szerbia Kínától CM-400 típusú szuperszonikus ballisztikus rakétákat vásárolt. Leszögezte:
Szerbia senki ellen nem tervez támadást, ellenben attól tart, hogy a jövőben egy horvát-albán-koszovói katonai szövetség célpontjává válhat. Horvátország, Albánia és Koszovó védelmi miniszterei tavaly Tiranában írtak alá szándéknyilatkozatot a katonai együttműködés elmélyítéséről. A dokumentum céljaként a délkelet-európai stabilitás és biztonság erősítését, tapasztalatcserét, valamint Albánia és Koszovó euroatlanti törekvéseinek támogatását jelölték meg.
(MTI)
Tetszett a cikk?
Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!