A katalán rendőrség tovább kutat Carles Puigdemont után, miközben ügyvédje állítja, hogy már elhagyta Spanyolországot

Külföld, 2024.08.09

A katalán rendőrség pénteken tovább folytatta a kutatást Carles Puigdemont, a régió volt elnöke után, akivel szemben elfogatóparancs van érvényben, miközben a politikus ügyvédje állítja, hogy már elhagyta Spanyolországot.

"Nem hiszek el semmit. Nem zárom ki, hogy még mindig Barcelonában van. Azt akarják, hogy higgyük el, hogy Belgiumban van. Amíg nincs bizonyítékunk, tovább fogjuk keresni" - fogalmazott Eduard Sallent rendőrfőnök sajtótájékoztatón Barcelonában.

A hét éve belgiumi emigrációban élő szeparatista politikus pártja, az Együtt Katalóniáért (Junts per Catalunya) által a fogadására meghirdetett barcelonai gyűlésen bukkant fel csütörtök reggel, ahol beszédet mondott az összegyűlt szimpatizánsoknak.

Korábbi bejelentése szerint azért tért vissza, hogy részt vegyen a katalán parlament ülésén, amelyen Salvador Illát, a májusi tartományi választásokon győztes Katalán Szocialista Párt (PSC) jelöltjét elnökké választották a képviselők.

Puigdemont azonban a gyűlésen elhangzott felszólalását követően eltűnt a rendőrség által több mint kétezerfősre becsült tömegben.

Gonzalo Boye, a politikus ügyvédje pénteken nyilatkozott arról, hogy Puigdemont már elhagyta Spanyolországot, és minden úgy alakult, ahogy azt előre eltervezte. "Nem azért jött hogy feladja magát, azért jött hogy harcoljon" - mondta.

Hasonlóan nyilatkozott Jordi Turull, az Együtt Katalóniáért főtitkára is az RAC1 rádiónak azt állítva, hogy Puigdemont kedden érkezett inkognitóban Barcelonába, de már visszafele tart belgiumi lakhelyére.

A spanyol legfelsőbb bíróság jelentést kért a katalán rendőrségtől, valamint a belügyminisztériumtól a letartóztatásra irányuló rendőri akció részleteiről és a kudarc okairól.

A katalán rendőrfőnök elmondta: a hatóságok csütörtökön a "legmegfelelőbb pillanatra" vártak, hogy őrizetbe vegyék a volt elnököt, ám az események "eltértek a várttól". A rendőrök munkáját nehezítette, hogy a függetlenségi politikust közfunkciót betöltő személyek kísérték, és hatalmas tömeg vette körül a politikai gyűlésen, ahol megjelent.

"Igaz, hogy nem fogtuk el, és ezért felelősséggel tartozunk a letartóztatást elrendelő bírónak. Nehéz nap volt, de mindent beleadtunk"- jegyezte meg.

Megerősítette, hogy a katalán rendőrség két tagját őrizetbe vették, annak a gyanújával, hogy segédkeztek Puigdemont szökésében. Tettüket elítélendőnek és felelőtlennek minősítette, amely miatt "nem méltók az egyenruhára".

Joan Ignasi Elena, a katalán kormány belügyi tárcavezetője bírálta Carles Puigdemont volt elnököt, aki szerinte pozíciójához "nem méltó módon viselkedett", amelyre "senki sem számított".

Hangsúlyozta, hogy a hatóságoknak egyszerre kellett biztosítani a parlamentben zajló elnökválasztást, kézben tartani az utcai megmozdulásokat és őrizetbe venni a volt elnököt.
Bejelentette: vizsgálat indul az események elemzésére és a felelősség megállapítására.

A legnagyobb spanyol ellenzéki erőnek számító konzervatív Néppárt (PP) elnöke, Alberto Núnez Feijóo a miniszterelnök parlamenti beszámolóját követeli az ügyben, valamint a belügyminiszter és a titkosszolgálatokért felelős védelmi miniszter azonnali menesztését.

Carles Puigdemonttal szemben a 2017-ben alkotmányellenesen megtartott függetlenségi népszavazás, majd az annak nyomán elfogadott katalán függetlenségi nyilatkozat miatt emeltek vádat, eredetileg az alkotmányos rend ellen irányuló zendülés és közpénz hűtlen kezelése bűncselekményekben. Azonban a spanyol büntetőtörvénykönyv módosítását követően mára csak az utóbbi vádpont maradt érvényben.

A spanyol parlament idén május végén elfogadta a szeparatista katalán politikusok és aktivisták számára közkegyelmet biztosító amnesztiatörvényt. Csakhogy a spanyol legfelsőbb bíróság állásfoglalása szerint a törvényben nevesített kivételeket alkalmazni lehet a volt elnök esetére, ezért a belföldi elfogatóparancs érvényben maradt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!