TV műsor

A kiadóra nehezedő nyomás miatt címlapfotó nélkül jelent meg az egyik ellenzéki magazin Szerbiában

Külföld, 2019.11.28

A kiadóra nehezedő társadalmi nyomás miatt címlapfotó nélkül jelent meg a NIN című ellenzéki szerb magazin csütörtökön.

A sajtóban megjelent információk szerint a hetilap címlapján a tervek szerint olyan fénykép szerepelt volna, amelyen egy fegyver csöve Aleksandar Vucic államfő felé mutat.

A Ringier Axel Springer kiadó közleménye szerint az újság tervezett címlapja illetlennek bizonyult, főleg egy olyan országban, ahol korábban megöltek egy miniszterelnököt. A NIN a közösségi médiában tette közzé, hogy az újság tervezett címlapja ugyan nem jelenhetett meg, a hozzá kapcsolódó cikk, amely a szerb államvezetés és a fegyverkereskedelem összefonódásáról szól, változatlan formában olvasható a lapban.

A szerbiai belpolitikában és a közösségi médiában is felháborodást keltett a tervezett címlap. Az Aleksandar Vucic vezette Szerb Haladó Párt (SNS) tagjai szerint a lap az államfő meggyilkolására szólít fel a tervezett címlappal, és visszaél a sajtószabadsággal, míg Milan Culbrk fő- és felelős szerkesztő szerint semmi ilyesmiről nincs szó. Milan Culbrk megjegyezte, hogy senkinek nem volt kifogása a kép ellen, amikor az 2017. június 27-én megjelent a Tanjug hírügynökség fotói között.

A Tanjug tagadta, hogy a fotót ők készítették volna. Magyarázatuk szerint egy meglévő fénykép részletét nagyította fel a hetilap munkatársa, így az eredetitől teljes mértékben eltérő fotót hozva létre.

A közlések szerint a NIN-t néhány napon belül más címlappal újra kiadják.
(MTI)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!