A BBC a Pentagon nemrég kiszivárgott dokumentumaira hivatkozva állította, hogy a térfigyelő kamerákat gyártó Hikvision együttműködik a kínai hírszerzéssel.
A Hikvision egy ideje feketelistán van az Egyesült Államokban, a cégnek ugyanis az amerikai kereskedelmi minisztérium szerint szerepe volt a kínai Hszincsiang tartományban élő ujgur kisebbség "megfigyelésében".
A Hikvision mindazonáltal a kiszivárgott dokumentumok szerint viszonteladóknak értékesíti termékeit, ezek pedig tovább értékesítik őket kormányoknak és cégeknek.
A BBC azt is közölte, hogy az iratok szerint legalábbis januárig a Hikvision termékei továbbra is elérhetőek voltak az amerikai kormányhoz köthető vásárlók számára.
A Hikvision korábban azt is közölte, hogy maga a cég sem fér hozzá a felhasználók adataihoz, így azokat egy harmadik félnek sem tudja átadni.
Nem az Egyesült Államok az egyetlen ország, amely kétségeit fogalmazta meg a Hikvision vállalati politikájával szemben: az ausztrál kormány illetésekei februárban közölték, hogy biztonsági kockázatok miatt több tucatnyi, a Hikvision által gyártott biztonsági térfigyelő kamerát távolítanak el az ausztrál politikai élet szereplőinek irodáiból.
Az Egyesült Királyság novemberben szintén fellépett az ellen, hogy a kormányzati intézményekben kínai gyártmányú kamerákat telepítsenek biztonsági szempontból fontos helyszínekre.
A Pentagon április elején indított vizsgálatot minősített amerikai és NATO-információk nyilvánosságra kerülése ügyében.
(MTI)
Véleménye van? Szóljon hozzá!