A Majdan-tüntetések évfordulóján vallomást tett a rohamrendőrök perében a volt ukrán házelnök

Külföld, 2019.11.21

Tanúként tett vallomást csütörtökön, a kijevi Majdan-tüntetések kezdetének évfordulóján Andrij Parubij volt ukrán házelnök annak az öt egykori rohamrendőrnek a perében, akiket tüntetők megölésével vádolnak.

Parubijt a védelem idézte be, mint a Majdan-tüntetések "önvédelmi erőinek" egykori parancsnokát.

A Majdan-tüntetők elleni véres fellépés után feloszlatott Berkut rohamrendőri osztag öt egykori tagját 2014-ben vették őrizetbe. A bírósági eljárás 2016-ban kezdődött meg ellenük a Majdan-aktivisták sérelmére elkövetett szándékos emberölés, testi sértés, jogtalan fegyverhasználat és hivatali túlkapás vádjával.

Vallomásában Parubij elmondta, hogy a "Majdan önvédelmi százada" - ahogyan akkor elnevezték - azután jött létre, hogy november 30-án a rohamrendőrök brutálisan összevertek Kijev főterén több tucatnyi tüntetőt, köztük egyetemistákat.

Szavai szerint a cél az volt, hogy fiatal férfiak képesek legyenek feltartóztatni egy hasonló rohamot legalább harminc percig, s ez idő alatt kimenekíthessék a térről a nőket és a gyerekeket.

Kérdésre válaszolva kijelentette: november 30-a éjjelén senki nem közölt vele olyan információt, hogy valakik megvertek volna 18 rendőrt, hanem arról számoltak be neki, miként vertek össze a rendfenntartók fiatal nőket, akik nem tudták megvédeni magukat. "Életerős férfiak gumibotokkal kegyetlenül vertek fiatal nőket, akik nem tudtak védekezni. A lányoknak félelem és kétségbeesés volt a szemükben" - idézte Parubij szavait a Korreszpondent ukrán hírportál.

Arra a kérdésre, hogy voltak-e a Majdanon más, az Önvédelemhez hasonló formációk, amelyek nem voltak neki alárendelve, Parubij azt mondta: "Több száz ezer ember volt a Majdan-tüntetéseken. A Majdan önvédelmének fő azonosító jele a sárga karszalag volt, kék színű, +Majdan önvédelme+ szövegű felirattal".

Ukrajnában 2014 óta minden évben a méltóság és a szabadság napjaként emlékeznek meg november 21-éről, a Majdan tüntetések kezdetéről. A demonstrációk kezdetben Jevromajdan elnevezéssel kezdődtek, és amiatt indultak el, hogy Viktor Janukovics akkori elnök és az Azarov-kormány leállította Ukrajna felkészülését az európai uniós társulási megállapodásra. 2013. november 30-án a békés, európai integráció-párti tüntetők elleni brutális rohamrendőri fellépés után nőtt több százezresre a tiltakozás, és keresztelték át a "méltóság forradalmára". Ezután már hatalomváltást is követeltek a tüntetők.

A tüntetések végnapjaiban, 2014. február 18-20. között a rendfenntartók rohamot indítottak a demonstrálók ellen, és éles lőszerrel nyitottak tüzet rájuk, aminek következtében mintegy százan vesztették életüket. A vérontást elítélve, a parlament február 22-én több mint kétharmados többséggel menesztette hivatalából Janukovicsot, aki akkor már menekülőben volt Oroszország felé.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!