A mindennapi sportolásra biztatta a nagyenyedi diákokat Potápi Árpád János államtitkár

Külföld, 2022.09.17

A mindennapi sportolásra biztatta a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium felújított tornakertjének avatóünnepségén pénteken a diákokat Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára. A kollégium diákjai által a tornakertben bemutatott hagyományos "tornavizsga" egyben az erdélyi és partiumi református kollégiumok közös tanévnyitójának a nyitórendezvénye volt.

A nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium felújított tornakertjének avatóünnepsége Potápi Árpád János elmondta: a sport kitartásra tanít, ha sanyargatjuk önmagunkat, akkor a saját képességeinket próbáljuk fejleszteni, és ezek a képességek nemcsak a sportban hoznak a későbbiekben gyümölcsöket, hanem a tanulásban, a hivatásban, a munkában is.

Felidézte: amikor Magyarországon 2010-ben bevezették az iskolások számára a mindennapos testnevelés órát, akkor sokan támadták a kormányt, hogy nincsenek meg ennek a feltételei, nincsenek pályák, sportcsarnokok. Azt gondolták azonban, hogy először elő kell írni a tornaórákat, azután pedig szükséges lesz a feltételeket is megteremteni. Úgy vélte: ma már látszanak a tíz év eredményei: a rossz folyamatokat sikerült mérsékelni, és az egészséges életmód felé tudták terelni a fiatalokat.

"Milyen jó lenne, ha az egész Kárpát-medencében előírás lenne a mindennapos testnevelés az iskolákban. (.) Hirdessük ki innen Enyedről, hogy a magyar pedagógusok itt Erdélyben is követelik a mindennapos testnevelést. (.) Még inkább úgy van itt Enyeden, ahol a tárgyi feltételeket az elmúlt évek felújításaival megpróbáltuk megteremteni. Legyünk büszkék erre" - jelentette ki az államtitkár.

Kolumbán Vilmos József, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) püspökhelyettese beszédében elmondta: a református kollégiumokban a gyermekek lelki és szellemi fejlődése mellett a testi nevelésre is igyekeznek odafigyelni.

Lőrincz Helga, Nagyenyed alpolgármestere beszédében úgy vélte: Erdélyben talán Nagyenyeden, a Bethlen Gábor kollégiumban lehet a legjobb körülmények között magyarul tanulni.
(MTI)

Galériánk

A nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium felújított tornakertjének avatóünnepsége A nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium felújított tornakertjének avatóünnepsége
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!