A NATO és az EU szolidaritását fejezte ki Csehországgal, és aggodalmának adott hangot Oroszország destabilizáló tevékenysége miatt

Külföld, 2021.04.22

A NATO és az Európai Unió csütörtökön  egyaránt  szolidaritását fejezte ki Csehországgal az Oroszországgal kialakult diplomácia feszültség miatt és aggodalmának adott hangot a cseh területén elkövetett orosz destabilizáló tevékenysége miatt.

A NATO és az EU annak kapcsán foglalt állást, hogy Prága a múlt héten 18 orosz diplomatát utasított ki arra hivatkozva: megalapozott az a gyanú, hogy az oroszoknak részük volt a 2014-ben a vrbeticei lőszeraktárban történt robbanásokban. A robbanásokért a cseh hatóságok a helyi sajtó szerint az orosz titkosszolgálatokat tették felelőssé, és körözést adtak ki az orosz katonai felderítés két tisztje, Alekszandr Miskin és Anatolij Csepiga ellen. Őket Nagy-Britanniában mérgezési kísérlettel gyanúsították meg, amelyet 2018-ban Salisburyben Szergej Szkripal átállt orosz katonai hírszerző és a lánya ellen követettek el. Válaszul Moszkva vasárnap 16 cseh diplomatát és 4 követségi alkalmazottat utasított ki Oroszországból.

A NATO csütörtöki közleményében közölte: Csehország megerősítette, hogy illetékes hatóságai két orosz hírszerzőt azonosítottak a robbanások felelőseként. Ugyanazt a két orosz hírszerző tisztet, akiket az Egyesült Királyság hatóságai az angliai Salisburyben végrehajtott mérgezéssel kapcsolatban továbbra is köröznek.

A szövetségesek részvétüket fejezik ki, a vrbeticei lőszeraktárban 2014-ben történt robbanások során elhunytak hozzátartozóinak - írták.

A katonai szövetség továbbá mély aggodalmának ad hangot Oroszország destabilizáló tevékenysége miatt, amelyeket Moszkva az euroatlanti térségben, beleértve a szövetséges országok területén folytat.

Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője az Európai Unió nevében kiadott közleményében határozottan elítélte a Csehország területén folytatott orosz tevékenységeket, és kijelentette: EU rendkívül komolyan veszi a cseh hatóságok vizsgálatokon alapuló következtetéseit, amelyek szerint az orosz katonai hírszerzés tisztjei felelősek a vrbeticei lőszeraktárban történt robbanásokért.

"Az Európai Unió aggasztónak tartja Csehország jogainak és önállóságának bármifajta durva megsértését, valamint bármely más uniós tagállam ellen irányuló hasonló cselekedetet" - fogalmazott.

Oroszországnak tartózkodnia kell minden olyan tevékenységtől, amelyek veszélyeztetik az európai biztonságot és stabilitást, és amelyek ellentétesek az ország nemzetközi kötelezettségeivel - szögezte le. Az Európai Unió kész támogatni Csehországnak a felelőségre vonás érdekében kifejtett erőfeszítéseit, és elítéli Oroszoroszág aránytalan reakcióját és a fenyegetéseket Prágával szemben - tette hozzá az uniós diplomácia vezetője.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!