TV műsor

A NATO-főtitkár megbeszélést tervez a francia államfővel a szövetség jövőjéről

Külföld, 2019.11.19

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár kedden, a szövetséges tagországok külügyminisztereinek másnapi, egynapos tanácskozását megelőzően tartott sajtóértekezletén bejelentette, hogy a jövő hét folyamán Párizsba utazik, és a december elején Londonban tervezett csúcstalálkozó előtt egyeztet Emmanuel Macron francia elnökkel a szövetség jövőjéről.

"Bizonytalan időket élünk, ezért erős többoldalú szövetségekre van szükség, mint a NATO, amelyet semmilyen eszközzel gyengíteni nem szabad" - jelentette ki.

A különbségek megoldásának legjobb módja, ha megvitatják azokat az üzenetek és motivációk teljes megértése érdekében - tette hozzá Stoltenberg.

Macron egy minapi interjúban agyhalottnak nevezte a NATO-t, mivel szerinte nincs semmifajta egyeztetés a stratégiai döntéseknél az Egyesült Államok és európai szövetségesei között

Stoltenberg aláhúzta: a NATO-tagországok egysége elengedhetetlen, azonban az európai szövetségesek önmagukban nem tudják szavatolni teljes biztonságukat. Nincs ellentmondás tehát az európai egység és a transzatlanti egység között. Mindkettőre szükség van, az egyik nem helyettesítheti a másikat - mondta.

A főtitkár kijelentette: Európának sokkal több erőfeszítést kell tennie saját védelme megerősítésére, de nem a NATO alternatívájaként, hanem olyan módon, hogy az erősítse a NATO európai pilléreit.

"Ha távolítjuk Európát Észak-Amerikától, gyengítjük a NATO-t, és megosztjuk Európát is" - fogalmazott.

Hozzátette, az Egyesült Államok a hidegháború óta példátlan módon újra erősíti az európai védelmi képességet.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy Nagy-Britannia európai uniós tagságának megszűnését (Brexit) követően a NATO védelmi kiadásainak 80 százaléka nem európai uniós tagországoktól fog származni.

A főtitkár tájékoztatása szerint a tagországok külügyminiszterei a szerdai találkozón a december elején Londonban tervezett informális csúcstalálkozót készítik elő, illetve azt a dokumentumot, amely a világűrt hadműveleti szempontból operatív területté nyilvánítja, a légi, a szárazföldi, a tengeri és a kibertér területei mellett.

"A világűrben való jelenlétre vonatkozó stratégia elengedhetetlen a szövetség védelme és az elrettentés szempontjából" - mondta a főtitkár.

Megjegyezte ugyanakkor, hogy a NATO űrpolitikája továbbra is védekező jellegű, és teljes mértékben összhangban áll a nemzetközi joggal. A NATO nem szándékozik fegyvereket elhelyezni a világűrben - tette hozzá.

A NATO terrorizmusellenes küzdelemben játszott szerepével összefüggésben az Afganisztánban és Irakban tevékenykedő kiképzőmissziók fontos szerepét hangsúlyozta, hiszen ezek egyebek mellett az Iszlám Állam nevű terrorszervezet és más terroristacsoportok újjáéledésének megakadályozásában nyújtanak segítséget.

A szerdai egynapos találkozó részleteit ismertetve Stoltenberg elmondta, a miniszterek más stratégiai kérdések megvitatása mellett áttekintik a NATO Oroszországgal ápolt kapcsolatait, Kína erősödésének várható következményeit, az energiabiztonság és a fegyverellenőrzés jövőjét.

Hangsúlyozta: a NATO az egyetlen, amely összekapcsolja Európa és Észak-Amerika nemzeteit a stratégiai biztonsági kihívások kezelésére. A szövetségesek között mutatkozó különbségek ellenére történetének elmúlt hetven évében a NATO erősebbé vált, továbbra is biztonságot nyújt közel egymilliárd ember számára - tette hozzá Stoltenberg.
(MTI)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!