A római parlamentben megbukott az LMBTQ-törvény

Külföld, 2021.10.27

A jobboldali pártok üdvrivalgással fogadták az olasz parlament felsőházában tartott szerdai szavazás eredményét, amely elvetette a baloldal által kezdeményezett törvénytervezetet az LMBTQ-közösség tagjai jogainak bővítéséről.

A Liga és az Olasz Testvérek (FdI) szenátorai éljenzéssel és tapsolással üdvözölték a szavazás eredményét.

A felsőház 154 igen és 131 nem szavazattal, valamint két tartózkodással leállította az LMBTQ-törvényként ismert jogszabály vitájának folytatását. A leszbikusok, melegek, biszexuálisok, transzneműek jogait érintő voksolás titkos volt, így valószínű, hogy a baloldali parlamenti többség soraiból szintén támogatták a törvénytervezet elvetését.

A voksolást a jobboldal kezdeményezte: a szenátoroknak arról kellett dönteniük, hogy a törvénytervezet cikkenkénti elfogadása helyett a csomag egészéről, egyszeri szavazással döntsenek. Utóbbi esetében azonban a felsőház nem fogadta volna el a törvénycsomagot, amelynek részletkérdéseiről nem született többségi megállapodás.

A törvényt kidolgozó Alessandro Zan a baloldali Demokrata Párt (PD) politikusa előre jelezte, hogy ha a jobboldal indítványa sikerrel jár, a "törvény halálra van ítélve".

A mostani voksolási eredménnyel a Zan-törvénytervezetként ismert csomag elveszítette érvényességét. Tavaly ősszel a képviselőház megszavazta ugyan, de azóta nem történt előrelépés. A törvénytervezet parlamenti vitáját elölről kell kezdeni, ami a felsőház ütemezésével azt jelenti, hogy a jogi csomag csak legkevesebb hat hónap múlva kerülhet ismét napirendre.

A baloldal megdöbbenéssel fogadta a szenátusi eredményt. A PD-politikusai úgy nyilatkoztak, biztosak voltak, hogy megvan a többség a törvény elfogadásához. A párt bejelentette, kivizsgálja, ki szavazott a jobboldal javára a PD soraiból.

Enrico Letta a PD főtitkára közösségi bejegyzésében azt írta: "megállították a jövőt, miközben az ország teljesen más irányba tart".

Matteo Salvini a Liga elnöke úgy nyilatkozott, hogy "a PD és az Öt Csillag Mozgalom önteltsége buktatta meg a törvénytervezetet", miután "a baloldal minden kompromisszumos javaslatra nemet mondott, köztük a pápa, a családok és számos civil szervezet véleményére is". Salvini hozzátette, hogy most a Liga javaslatai alapján kell újraindulni, vagyis "a diszkriminációk ellen úgy kell küzdeni, hogy kihagyjuk a gyermekeket, és biztosítjuk az oktatási és a véleményszabadságot"

A demokrácia szabadságáról beszélt Toni Brandi, a Pro Vita&Famiglia nevű, élet- és családvédő szervezet elnöke is, aki szerint a szenátusban sikerült megállítani, hogy "az olasz iskolákban több millió gyermek agyát mossák át az LMBTQ-aktivisták".

A homoszexuális közösség Arcigay nevű szervezete közleményt adott ki, amelyben azt hangoztatta: a szenátusi voksolás eredménye ismételten bizonyította, hogy "a politikai többség homofób".

Az Alessandro Zan javasolta jogszabályok a nemhez, szexuális orientációhoz, társadalmi nemhez köthető diszkrimináció és erőszak elleni fellépést kívánták szigorítani a jelenleg hatályos 1993-as törvény módosításával.

A törvénytervezet miatt a Vatikán júniusban a római kormánynál jelezte fenntartásait, hangoztatva, hogy a törvényjavaslat több ponton korlátozza a katolikus hívek véleményalkotási szabadságát. Korábban az Olasz Püspöki Konferencia (CEI) is aggodalmát fejezte ki a baloldal szorgalmazta törvény miatt. A főpásztorok szerint a jogszabály a diszkrimináció szankcionálása helyett a hagyományos családmodell támogatóit és a szabad véleményalkotást sújtotta volna. Úgy vélték, hogy a tervezetre nincs szükség, mivel a hatályos jogszabályok megfelelő védelmet biztosítanak mindenfajta erőszak és üldözés megelőzésére és megfékezésére.

A katolikus egyház mellett a feminista szervezetek is fenntartásaikat fejezték ki a törvénytervezettel kapcsolatban.

A jobboldali pártok többek között a törvényben szereplő genderidentitás-oktatás, valamint a család jogi meghatározásának módosítása miatt mondtak nemet rá.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!