A szlovák kormánykoalíció második legerősebb pártja szociális intézkedésekhez kötötte kormányban maradását

Külföld, 2021.03.10

Öt szociális intézkedés elfogadásához köti kormányban maradását a négypárti szlovák kormánykoalíció második legerősebb pártja, a jobbközép Család Vagyunk (Sme rodina) - jelentette be Boris Kollár pártelnök pozsonyi sajtótájékoztatóján szerdán.

A liberális és jobbközép pártok alkotta szlovák kormánykoalícióban már huzamosabb ideje feszültség van. Ennek kezdeti és máig fennálló egyik oka, hogy a koalíció egyes pártjainak a járványkezelésről alkotott elképzelései részben különbözőek. De a kormánykoalíción belüli hangulat elmérgesedéséhez, illetve személyes konfliktusok kiéleződéséhez vezetett Igor Matovic kormányfő és a gazdasági tárcát vezető Richard Sulík, a liberális Szabadság és Szolidaritás (SaS) párt elnöke között az is, hogy a járványmutatók nem mutattak lényeges javulást az elmúlt hetekben. Bár a fennálló helyzet kapcsán már többször szó esett a kormány átalakításának, sőt miniszterelnök-váltásnak a lehetőségéről is, eddig a koalíció mind a négy pártja kitartott amellett, hogy közösen kívánja folytatni a kormányzást.

Míg a kormányon belüli esetleges személycserékre vonatkozó elképzeléseket eddig csak az SaS és a koalíció másik, kisebb liberális pártja, az Emberekért (Za ludí), illetve a legnagyobb koalíciós párt, az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OLaNO) mozgalom vezetője, Igor Matovic miniszterelnök fogalmazott meg, a Család Vagyunk korábban nem állt elő érdemi követelésekkel.

Szerdán bejelentett követeléseik között az idegenforgalmi és vendéglátóipari ágazatnak juttatott kárenyhítés emelése, illetve egy egyszeri, mindenkinek járó szociális juttatás folyósítása mellett egy június végéig tartó hitelfizetési, illetve végrehajtási moratórium is szerepel. Helyi megfigyelők szerint mindazonáltal kicsi a valószínűsége, hogy ezeknek a követeléseknek az elfogadása késhegyre menő vitákat váltana ki a koalíción belül.

A szlovák kormánykoalíció négy pártja jelenleg kényelmes, alkotmányozó törvények elfogadását is lehetővé tévő, több mint háromötödös többséggel rendelkezik a 150 fős pozsonyi törvényhozásban. A koalíció a parlamentben akkor is megőrizné többségét, ha a három kisebb kormánypárt bármelyike kilépne a koalícióból. Arról, hogy a közös kormányzás folytatásáról milyen megegyezés születik, a szerdán este összeülő koalíciós tanács dönt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!