A szlovén uniós elnökség előtt álló feladatokról tárgyalt a szlovén, a német és a portugál államfő

Külföld, 2021.05.30

A koronavírus-járvány okozta kihívások, az ellenállóképesség és a fellendülés, az integráció, valamint a szlovén uniós elnökség előtt álló feladatatok voltak a témái Borut Pahor szlovén, Frank-Walter Steinmeier német és Marcelo Rebelo de Sousa portugál államfő szlovéniai találkozójának vasárnap.

Az Európai Unió Tanácsának elnökségét betöltő tagállamok hármas csoportokban, úgynevezett elnökségi triókban működnek együtt egymással. Szlovénia július 1-jén veszi át a soros elnökséget Portugáliától.

Pahor a közös sajtótájékoztatón kiemelte: az európai eszme a legjobb dolog volt, ami az öreg kontinenssel megtörténhetett.

Jelezte: a szlovén elnökség alatt nem csak a koronavírus-válság kap hangsúlyt, hanem más témák is. Itt Európa jövőjét, a zöld és digitális politikát, valamint az EU-bővítését említette.

Szlovénia Európa-párti ország, amely létrejöttét harminc évvel ezelőtt a demokrácia és Európa eszméjéhez kötötte - mondta, hozzátéve: "ennek kell vezetnie minket akkor is, amikor a 27-ek élére állunk".

A portugál elnök szerint a mostani legfontosabb kihívások a digitalizáció, az ifjúság és EU szerepe a világban.

Meggyőződésnek adott hangot, hogy a szlovén elnökség fontos lesz Európa és a világ számára.

Emlékeztetett, hogy Németország és Portugália elnöksége alatt számos jelentős lépést tettek az EU egységesítése felé, ideértve a világjárvány utáni helyreállítási csomagot, az egészség javulását és a zöld digitális tanúsítványról szóló megállapodást.

Steinmeier külön kiemelte az EU 2021-2027-es időszakra vonatkozó hosszú távú pénzügyi csomagot. Azzal, hogy EU-nak sikerült ezt elfogadnia, a jövőbeni kihívásokkal is sikeresen szembe tud majd nézni - hangsúlyozta. Úgy vélte: nem csak a finanszírozás volt fontos, hanem az európai elképzelés iránti elkötelezettség is. "Ez lehetővé teszi az EU számára, hogy megerősödve lépjen ki a válságból" - húzta alá.

A német államfő felidézte, hogy a múltban a tagállamok gyakran eltérő álláspontot képviseltek. "De van egy keret, amely lehetővé teszi számukra a közös megoldás megtalálását - fogalmazott.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!