TV műsor

A török kormánypárt nacionalista szövetségese üdvözölte a kurdbarát párt bezárását célzó eljárást

Külföld, 2021.03.18

A Recep Tayyip Erdogan török elnök irányította kormánypárttal szövetséges török nacionalista Nemzeti Mozgalom Pártja (MHP) csütörtökön üdvözölte, hogy egy államügyész - terrorszervezethez fűződő kapcsolatokra hivatkozva - előző nap eljárást indított az alkotmánybíróságnál a harmadik legnagyobb parlamenti párt, a kurdbarát Népek Demokratikus Pártja (HDP) bezárása céljából.

Devlet Bahceli MHP-elnök a párt csütörtöki kongresszusán tartott felszólalásában "a jog, a törvény és az igazság hangjának" nevezte az ügyész lépését. Bahceli - politikai köntösbe bújt bűnszervezetnek minősítve a kurdbarát pártot - beszédében egyúttal azt is hangoztatta, hogy "becsületbeli ügy" úgy bezárni a HDP-t, hogy más néven se alakulhasson újra.

Az államügyész szerdán benyújtott vádirata szerint a kurdbarát párt tagjainak kijelentései, megnyilvánulásai az állam és a nemzet egységének megbontására, valamint a hatalom megdöntésére irányulnak.

Az NTV török hírtelevízió csütörtökön ismertette a 609 oldalas dokumentum néhány részletét. A vádiratban az szerepel, hogy a HDP bezárása és megfosztása az állami támogatástól "jogi kötelesség a Török Köztársaság területi egységének, valamint a társadalom békéjének és biztonságának szempontjából". Mint olvasható: a HDP teljes mértékben a nemzetközileg terrorszervezetnek nyilvánított Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) irányítása alatt áll. Tulajdonképpen a HDP és a PKK között nincs különbség - állapította meg a dokumentum, példaként hozva fel a párt nagygyűléseit, amelyek az ott folytatott terrorpropaganda által "jóformán" a PKK kongresszusai voltak. Az ügyész írásában emlékeztetett: a HDP legutóbbi, 2020. februári kongresszusát illetően is nyomozás zajlik. A vádirat 687 embernek a politikától való, öt évre szóló eltiltását is kérelmezte, beleértve a kurdbarát párt börtönben ülő volt társelnökét, Selahattin Demirtast, továbbá a jelenlegi társelnököket, Pervin Buldant és Mithat Sancart is.

A török külügyminisztérium csütörtöki közleményében a jogi kezdeményezést érő amerikai és európai uniós bírálatra reagálva azt írta, hogy a folyamatban lévő eljárás kommentálása beavatkozás az igazságszolgáltatásba. A tárca aláhúzta, hogy mindenkinek meg kell várnia az alkotmánybíróság döntését, és arra szólította fel a "következetlen és a belügyekbe beavatkozni merészelő köröket", hogy tartsák tiszteletben a független bíróságok által folytatott jogi eljárásokat.

A török vezetés a HDP-t évek óta annak a PKK-nak a "politikai kirakataként" kezeli, amely 1984 óta folytat fegyveres felkelést a délkelet-törökországi kurd kisebbség függetlenségéért. Ankara különösen a 2016-os katonai puccskísérlet utáni tisztogatások keretében kezdett el fokozottan fellépni a párt társelnökei, politikusai, polgármesterei, aktivistái és támogatói ellen, miközben a kormányzat nem a HDP-t teszi felelőssé az összeesküvésért.

A kurdbarát párt számos tagja továbbra is előzetes letartóztatásban ül, mert a legsúlyosabb vádpontokat tartalmazó perekben még nem született ítélet.

A HDP tagadja, hogy közvetlen kapcsolata volna a PKK-val.

A párttal szembeni indulatokat a legutóbb az korbácsolta fel, hogy február közepén török katonák a PKK által elrabolt tizenhárom török állampolgár holttestére találtak rá az észak-iraki hegyekben, ahol a PKK főhadiszállása is található.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!