TV műsor

A Trump-kormányzat korlátozza az Egyesült Államokban működő kínai központi média újságíróinak létszámát

Külföld, 2020.03.03

Donald Trump amerikai elnök kormányzata hétfőn elrendelte az Egyesült Államokban a központi kínai médiának dolgozó kínai újságírók létszámának korlátozását - tudatta közleményében az amerikai külügyminiszter.

A döntés értelmében öt sajtóorgánum köteles csökkenteni a kínai állampolgárságú munkatársainak létszámát, mégpedig mintegy 30 százalékkal. Március 13-tól maximum 100 újságírójuk maradhat az Egyesült Államokban. Jelenleg mintegy 160 médiamunkás dolgozik az érintett szerkesztőségekben.

Az előírt létszámcsökkentés az állami Hszinhua hírügynökségre, a CGTN televízióra, a kínai nemzetközi rádióra és két napilapra vonatkozik. A többi kínai sajtótermék dolgozóira nem, vagyis ezek akár fel is vehetik a létszámcsökkentésben érintetteket.

A közleményt kiadó Mike Pompeo külügyminiszter leszögezte: a döntést nem az újságírók által előállított tartalom miatt hozták meg. Hozzátette: a kínai újságíróknak, ahogyan eddig, úgy a jövőben sem kell semmiféle korlátozással számolniuk.

A mostani bejelentés előzménye: február 18-án Washington elrendelte az öt kínai állami sajtóorgánumnak, hogy - mivel megítélése szerint állami propagandaszervek - a külügyminisztériumnál külföldi ügynökként kell bejegyeztetniük magukat, és egyben meg kell nevezniük munkatársaikat is. Peking ezt követően megvonta a The Wall Street Journal (WSJ) című amerikai napilap három állandó tudósítójának sajtóengedélyét arra hivatkozva, hogy "rasszista" tudósítást küldtek a koronavírus járványának kirobbanásáról, bírálva a fertőzés terjedésének megelőzésére tett kínai kormányzati lépéseket. A WSJ egyébként "Kína az igazi beteg embere Ázsiának" címmel közölt véleménycikket.

"A mi célunk a kölcsönösség" - fogalmazott az amerikai diplomácia irányítója hétfőn. Mint közleményében írta: "reméljük, hogy e lépés arra készteti majd Pekinget, hogy tisztességesebben és a kölcsönösség elve alapján közelítsen az amerikai és más külföldi médiához Kínában".

Pompeo kifejtette azt is, hogy Peking "évek óta egyre keményebben ellenőrzi és megfélemlíti a Kínában dolgozó amerikai, és más külföldi újságírókat". S egyben követelte, hogy "a kínai kormány azonnali hatállyal erősítse meg elkötelezettségét a szólásszabadság mellett, beleértve az újságírói szabadság tiszteletben tartását". A közleményben a tárcavezető nem tett említést a The Wall Street Journal februárban kiutasított három újságírójáról.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!