A vád érveinek ismertetésével folytatódik Donald Trump alkotmányos felelősségre vonási tárgyalása

Külföld, 2021.02.10

A vád érveinek ismertetésével folytatódott Donald Trump volt amerikai elnök második alkotmányos felelősségre vonási (impeachment) tárgyalása szerdán a szenátusban.

A republikánus politikus ellen a demokrata többségű képviselőház lázadás szítása miatt emelt vádat, a Capitolium január eleji megtámadása előtt tartott nagygyűlésen mondott, gyújtó hangú beszéde miatt, amely után hívei megrohamozták a törvényhozás épületét. A támadásban öten életüket vesztették, köztük egy rendőr is.

A demokraták úgynevezett impeachment-menedzserei azt tervezik, hogy korábban nem látott felvételeket mutatnak be a tárgyaláson, amelyeket a Capitolium biztonsági rendszere rögzített. Az eljárás egyik név nélkül nyilatkozó segédje azt mondta: a videó "szélsőséges erőszakot" mutat be, és világossá teszi, hogy milyen további biztonsági kockázatokat jelentett a felkelés, azaz, hogy "Trump közönsége milyen közel került a szenátorokhoz, a kongresszus tagjaihoz és az alkalmazottakhoz".

A szenátus vezetői korábban abban állapodtak meg, hogy mindkét fél 16 órát kap érveinek bemutatására, napi legfeljebb 8 órában. Azaz a demokraták szerdán és csütörtökön, Trump ügyvédei pedig pénteken és szombaton kapnak szót. Később lesz alkalma a szenátoroknak kérdéseket is feltenni, és további eljárási szavazások is lehetnek.

Kedden, a tárgyalás első napján a demokraták kijelölt képviselői és Donald Trump ügyvédei arról vitáztak, hogy alkotmányellenes-e a volt elnök elleni eljárás. Végül órákon át tartó tárgyalás után a szenátus 56:44 arányban megszavazta, hogy Trump alkotmányos felelősségre vonása nem alkotmányellenes, azaz folytatódhat az eljárás.

Donald Trump az első amerikai elnök, aki ellen a képviselőház két alkalommal is a felelősségre vonási eljárás megindítására szavazott; 2019-ben hivatali hatalmával való visszaéléssel és a kongresszus munkájának akadályozásával indult vele szemben impeachment-eljárás, akkor a szenátus felmentette.

Nagy valószínűséggel most is ez lesz az eljárás vége, ugyanis az elítéléshez a szenátusban kétharmados többség kell, márpedig a testületben 50:50 a republikánusok és a demokraták aránya. Így legalább 17 republikánusnak is támogatnia kellene az elnök elítélését, márpedig a keddi szavazáson is csak hat voksolt a Trump elleni impeachment alkotmányossága mellett.

Ha Trumpot végül mégis elítélik, elveszítheti a neki járó juttatásokat, és a szenátus egy utólagos szavazást tarthat arról, hogy soha többet ne indulhasson újra elnökválasztáson. Ehhez már nem kell kétharmad, elég egyszerű szavazattöbbség.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!