A védelmi együttműködés erősítéséről állapodtak meg a bukaresti lengyel-román kormányközi találkozón

Külföld, 2023.03.28

Lengyelország és Románia védelmi együttműködésének fejlesztéséről, a két ország védelmi ipara közötti kapcsolatok erősítéséről, katonai felszerelések közös beszerzéséről állapodtak meg egyebek mellett keddi bukaresti kormányközi találkozójukon a két ország vezetői.

A lengyel miniszterelnökkel közösen tartott sajtóértekezleten Nicolae Ciuca román kormányfő elmondta: egy közös szakmai bizottságot állítanak fel, amely összehangolja a védelmi ipari létesítmények együttműködését, a haditechnika közös fejlesztését. Hozzátette: a két ország katonái kölcsönösen részt vesznek egymás NATO-parancsnokság alatt szolgáló haderejében. Hasonló haditechnikával - Patriot rakétaelhárítókkal, HIMARS sorozatvető-rendszerekkel, F-16-os harci repülőgépkekkel - fejlesztették védelmi képességeiket, és ez szerinte a kiképzés, illetve a haditechnika karbantartása terén is lehetővé teszi az együttműködést a két ország között.

Ciuca leszögezte: mindkét fél a leghatározottabban elítéli az Oroszország által Ukrajna ellen indított agressziót, az erőszak jogellenes alkalmazását, Lengyelország és Románia következetesen támogatja Ukrajnát.

Mateusz Morawiecki úgy értékelte: az ukrajnai háború a szolidaritás tesztje az Európai Unió számára, amelyen Lengyelország és Románia kitűnőre vizsgázott. A lengyel kormányfő szerint az unió súlypontja most Közép-Európa felé tolódik, bebizonyosodott példádul, hogy "sajnos igazuk volt" a román és a lengyel vezetőknek, amikor - az Oroszországtól való függőség elkerülésére hivatkozva - ellenezték az Északi Áramlat 2 megépítését, és most már a nyugati partnerek is elismerik ezt.

A negyedik lengyel-román kormányközi találkozón a sportminisztériumok, illetve a két ország polgári védelme közötti együttműködésről írtak alá megállapodást a tárcavezetők.

A lengyel kormányfőt bukaresti látogatása végén Klaus Iohannis román államfő is fogadta. Közös sajtóértekezletükön Morawiecki úgy vélekedett: a Bukaresti Kilencek - a NATO közép-kelet-európai tagállamainak - együttműködése hiábavalóvá tesz minden Oroszország részéről érkező fenyegetést. Szerinte Lengyelország és Románia képezi a NATO két alappillérét Európa keleti részén.

A katonai együttműködésen kívül a lengyel-román kereskedelmi forgalmat is megsokszorozhatja a Balti-tenger és az Égei-tenger között kialakítandó Via Carpathia közlekedési folyosó megépítése, illetve a térség európai uniós országait összefogó Három Tenger Kezdeményezés többi közös projektjének megvalósítása - mondta Bukarestben a lengyel kormányfő.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!