Afgán konfliktus - Tálib szóvivő: befektetéseket várnak Kínától

Külföld, 2021.09.02

A tálibok által felállítandó kormány elismerését kérte Rómától egyik szóvivőjük, Zabihullah Mudzsáhid a La Repubblica olasz napilapban megjelent interjúban csütörtökön. Hangsúlyozta, hogy az ország újjáépítésében Kína segítségét várják.

Zabihullah Mudzsáhid bejelentette, a két ország közötti történelmi és kulturális kapcsolatok jegyében az olasz nagykövetség újranyitását kérik Kabulban, ami a tálib kormány elismerését jelentheti Róma részéről.

Hozzátette, legjelentősebb gazdasági partnernek Kínát tartják, mely befektetésekkel kész segíteni az ország újjáépítését. Kiemelte, hogy kínai partnerekkel tervezik modernizálni az afganisztáni rézbányákat. "Kína belépést nyújt a világ összes piacára" - mondta a tálibok szóvivője, aki a jelenlegi kabuli vezetés érdeklődését hangsúlyozta az Egy út, egy övezet (Selyemút) program iránt is.

Célként a tálib kormány nemzetközi kapcsolatrendszerének javítását és elismerését nevezte minél több állam részéről. A belpolitikában a gazdasági válság és a munkanélküliség felszámolását jelölte meg elsőrendűként. Kifejtette, hogy a kabuli repülőtér újranyitásában Katar és Törökország ajánlott fel segítséget. Ami a Moszkvával való kapcsolatokat illeti, a szóvivő azt mondta, csak kívülről látszik úgy, hogy megromlott a viszony az orosz féllel, Moszkva továbbra is fontos közvetítő szerepet tölt be.

Zabihullah Mudzsáhid a La Repubblica helyszíni tudósítójának a kabuli információs és kulturális minisztériumban nyilatkozott. Az újságíró beszámolója szerint a minisztérium folyosóin szögesdrót-kerítést és falat emeltek biztonsági akadályként.

A szóvivő elmondta, nemzeti egységkormányt akarnak létrehozni, melynek az előzőnél kevesebb tagja lesz. Az országot is egységesíteni akarják a tálibellenes erők övezeteként ismert Pandzsír elfoglalásával. "Ha nem adják meg magukat, el lesznek taposva" - jelentette ki Zabihullah Mudzsáhid.

Ami a nőket illeti, kifejtette, hogy a kormányban nem lesznek női miniszterek, de a nők továbbra is dolgozhatnak a minisztériumokban vagy rendőrként, ápolóként, bírósági munkatársként, valamint járhatnak egyetemre is.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!