Alig változott tavaly éves bázison Németország kínai áruexportja

Külföld, 2021.03.03

Alig változott az előző évihez képest Németország áruexportja Kínába a tavalyi krízisévben. Legnagyobb exportpiacára azonban, az Egyesült Államokba jelentősen visszaesett az árukivitel a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis szerdai jelentése alapján.

Tavaly Németország az Egyesült Államokba 103,8 milliárd euró értékben exportált árucikkeket, 12,5 százalékkal alacsonyabb értékben az egy évvel korábbinál. Második legnagyobb felvevőpiacára, Kínába azonban az áruexport éves bázison mindössze 0,1 százalékkal csökkent 95,9 milliárd euróra.

Az Egyesült Államokba irányuló német áruexport tavaly a 2009-es pénzügyi válság óta a legnagyobb mértékben esett vissza. Akkor 23,9 százalékkal maradt el az amerikai német áruexport a 2008-astól. A Kínába irányuló német áruexport legutóbb 2015-ben csökkent 4,1 százalékkal az autóipart érintő emissziós botrány következményei miatt.

A két legfontosabb felvevőpiacra irányuló német export az év folyamán erősen ingadozott. A koronavírus-válság miatt az első negyedévben 8,3 százalékkal esett vissza az egy évvel korábbihoz képest a kínai export, az Egyesült Államokba pedig csak 1,3 százalékkal.

A második negyedévben viszont az amerikai export már 31,2 százalékkal esett vissza, a kínai pedig már csak 4,4 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.

A harmadik negyedévben a kínai export már növekedésnek indult, 3,0 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, az Egyesült Államokbeli kivitel pedig még 14,8 százalékos elmaradásban volt éves bázison.

A negyedik negyedévben a német áruexport Kínába már 8,6 százalékkal haladta meg az előző évit, az amerikai export elmaradása pedig az előző évitől 2,6 százalékra zsugorodott.

Tavaly Franciaország volt a harmadik legnagyobb német exportpiac, Hollandia a negyedik és az Egyesült Királyság az ötödik. Lengyelország a hatodik helyen állt a német exportpiacok rangsorában, Magyarország pedig a 13. helyen, Svédország előtt és Spanyolország után. Oroszország a 15. helyen áll a német exportpiacok rangsorában.

Németország a legnagyobb értékben Kínából importált tavaly árucikkeket, 116,2 milliárd euró értékben. A második helyen Hollandia, a harmadikon az Egyesült Államok, a negyediken pedig Lengyelország áll a németországi importranglistán. Magyarország az importranglistán is a 13. helyen áll Spanyolország után és Oroszország, valamint Japán előtt.

Németországnak a legnagyobb áruforgalmi külkereskedelmi többlete az Egyesült Államokkal volt tavaly, 36,06 milliárd euró, a legnagyobb deficitje pedig Kínával, 20,38 milliárd euró. Németországnak Magyarországgal is áruforgalmi deficitje volt tavaly, 2,9 milliárd euró a 24,6 milliárd eurós export és 27,5 milliárd eurós áruimport alapján.
https://www.destatis.de/DE/Presse/Pressemitteilungen/2021/03/PD21_097_51.html
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!