Amerikai elnökválasztás - Trump Biden energiapolitikáját bírálta Pennsylvaniában

Külföld, 2020.10.26

Donald Trump amerikai elnök Pennsylvaniában Joe Biden demokrata párti elnökjelölt energiapolitikáját bírálta hétfőn.

Az újraválasztásáért küzdő republikánus elnök hétfőn három pennsylvaniai városban is kampányolt, míg demokrata párti kihívója hétfőn nem vett részt kampányrendezvényen.

Trump mindhárom városban - Allentownban, Lititzben és Martinsburgben - azt hangsúlyozta, hogy egy esetleges demokrata párti győzelmet követő Biden-kormányzat tönkretenné a gazdaságot a tervezett adóemelésekkel, valamint az energiapolitika környezetvédelmi megfontolásokra hivatkozó átalakításával.

Biden a múlt héten tartott utolsó elnökjelölti vitában azt mondta, hogy kormányra kerülése esetén "elfordul a kőolajtól", és mindenképpen megvonja az olajiparnak nyújtott állami támogatásokat. "A Biden-terv halálos ítélet a gazdaságra" - jelentette ki Trump Lititzben. Még azt is felvetette, hogy a Biden-kormányzat német és kínai importból származó szélerőműveket telepítene az Egyesült Államokban.

Ismételten azt hangoztatta, hogy a Biden-kormányzat "szocialista elveket" valósítana meg az amerikai gazdaságban.

A demokratákról és a személy szerint róla feltételezett radikális baloldaliságról kérdezték Kamala Harrist, a demokraták alelnökjelöltjét vasárnap este a CBS televízióban. Harris elhárította a választ.

Amikor a riporternő emlékeztette őt arra, hogy egy pártoktól független kutatóintézet szerint ő az amerikai szenátus legradikálisabban baloldali politikusa, Harris saját korábbi karrierjét kezdte ecsetelni.

Napokkal az elnökválasztás előtt eltérőek a közvéleménykutatási adatok Donald Trump és Joe Biden győzelmi esélyeiről. A legtöbb felmérés Biden 5-6 százalékos előnyét jelzi, de több felmérés rögzítette, hogy Donald Trump kezdi behozni hátrányát, elsősorban az úgynevezett csatatér-államokban, vagyis ott, ahol nem általában republikánusokra vagy demokratákra, hanem a változó választói hangulatnak megfelelően szoktak voksolni.

A Rasmussen közvéleménykutató-intézet pénteken nyilvánosságra hozott felmérése azt mutatta ki, hogy Trump támogatottsága az afroamerikai közösségek körében a múlt héten 25 százalékosról 46 százalékosra emelkedett.

A CNN televízió egyik elemzője, Van Jones azt hangoztatta: el kell ismerni, hogy Trump sokat tett az afroamerikai közösségekért, például a hagyományosan fekete főiskolák és egyetemek anyagi támogatásával.

Több elemző - elsősorban a Fox televízióban és a jobboldali médiumokban - arra hívta fel a figyelmet, hogy országosan a korai szavazók 55 százaléka Bident támogatja, és a levélben és előzetesen leadott szavazatok magas aránya is Bidennek kedvez, de a csatatér-államokban már kiegyenlítettebb az arány: Ohióban 2 százalékos Biden előnye, Wisconsinban és Floridában pedig Trump számíthat 2 százalékkal több korai szavazatra.

Elemzők szerint negatívan befolyásolhatja a demokraták kampányát, hogy Hillary Clinton, a demokraták 2016-os elnökjelöltje vasárnap a The New York Times című liberális lap vasárnapi podcastjábann "gyávának" és "gerinctelennek" minősítette a republikánusok többségét. A 2016-os elnökválasztási kampányban Hillary Clinton "szánalmasaknak" nevezte Donald Trump támogatóit.

Allentownban Trump Joe Biden vasárnap esti névtévesztésén élcelődöt. A 78 éves demokrata párti politikus ugyanis a háza alagsori helyiségéből adott interjúban nem tudta pontosan nevén említeni Donald Trumpot.

"Még négy év George-dzsal, és olyan helyzetben találjuk magunkat, ahol, ha Trumpot újraválasztják, akkor egy másfajta világban leszünk" - mondta Biden, akit a felesége kijavított. Az utolsó amerikai elnök, akit George-nak hívtak George W. Bush volt.

"Láttátok, amikor George-nak hívott engem? Nem is tudom, szeretem-e George-ot" - fogalmazott a nagygyűlésén egybegyűlt nagy számú híveinek Trump. Az elnök már hétfőn délelőtt, a Twitteren is élcelődött Bidenen.

"Joe Biden tegnap George-nak nevezett engem. Nem emlékezett a nevemre. Kapott azért némi segítséget a műsorvezetőtől, hogy végigvigye az interjút. Az Álhírek Kartellje extra munkát végez, hogy falazzon" - írta az elnök a mikroblogban.

Trump korábban élesen bírálta George W. Busht Irak hamis állításokkal indokolt lerohanása miatt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!